Itt a tavasz pang a pity...ragasztás

2018.03.28.

 Végre elég tavaszias volt az idő, hogy összeragasszam a fő darabokhoz a táblákat. Mivel várhatóan nem lesz annyi helyem, hogy az először összeragasztott táblát félretegyem amíg a másik táblát ragasztom, így az emeletes ragaszás mellett döntöttem. Némi további két és négykezi segítséggel sikerült a lapokat elhelyezni és rögzíteni úgy, hogy jó is legyen meg szép is. Na jó ez utóbbi helyett úgy, hogy súlyozáskor a ferdére gyalult felületeken ne kezdjen szétcsúszni a két lap. Korábban végeztem egy próbaragasztást, ahol versenyeztettem az epoxit a poliuretánnal (ez itt reklám helye: Bison PUR kültéri, kifejezetten fa hajókhoz való, tengervíz álló ragasztó). Igyekeztem azonos kihívások elé állítani a két versenyzőt: azonos faanyagok, azonos méret, azonos felületminőség, azonos nyomás, azonos száradási idő és hőmérséklet. Nos a ragasztás erősségét csak a kezem erejével tudtam tesztelni, de a poliuretánhoz képest az epoxi megalázó vereséget szenvedett. Nem volt gyenge az epoxi sem, de önmagában merev és rugalmatlan lévén (persze üvegszálas laminátumban egészen más, de itt most egyszerű ragasztásról volt szó) amikor a feszítésnél a faanyag kezd meghajlani, akkor bizony hamar beadja a derekát. Ezzel szemben a poliuretán rugalmasabb (azért a kinyomódott anyagot nem könnyű hajtogatni) így a szétfeszítéskor hosszan követi a fa elhajlását, és végül a fa adta fel. Tehát a kétszereplős versenyben az epoxi csak a harmadik lett. Második a fa, és első a poliuretán ragasztó. Hozzá kell tennem, hogy a kinyomódott pur ragasztó leginkább a sokak által ismert purhabra emlékeztet, így semmiképp nem nevezhető szépnek, tehát eltávolítandó.

Azért voltak aggályaim a ragasztás sikerességével kapcsolatban de végül másfél nap száradás után – az előírt 24 óra helyett -  egész rendesen összeragadtak. A súlyozásnál a helyben fellelhető - az orrtőke gyalulásánál már használt  - 30 kilós hobbivakolat mellet egy 25 kilós csemperagasztó és egy érzésre kb. 15 kilós homokzsák kapott még szerepet.

 Szendvics

Súlyos társaság

Valahogy így...

Az orrtőke

2018.03.15. – 03.16.

A március 15-i négynapos hosszú hétvégéből két teljes napot terveztem a hajóépítésre szánni, amiből másfél lett. (Néha eszembe jut, hogy ha csak ezzel tudnék foglalkozni, akkor milyen tempóban haladhatnék - persze technológiai szünetek akkor is lennének, mint pl. a ragasztások száradása)

15.-én - a félnap alatt – egy pár apróságot csináltam csak. Pl. kivágtam a fartükör felső szélén lévő bemélyedést és szépre csiszoltam az egész darabot (erről nincs kép, szóval mindenki képzelje el magának, annyit segítek, hogy tök jó lett), illetve kivágtam a másnapi munka alapdarabját.

Az orrtőke (a másnap).

Férfiasan bevallom tartottam ettől a darabtól. Úgy kezdődött, hogy vettem egy jókora darab tölgyfa deszkát, amiről kiderült, hogy bükk. Aztán vettem hozzá további két tölgyfa deszkát, amiről nem derült ki semmi, viszont a három együtt kiadja a szükséges 60 mm vastagságot, és legalább igazán szép mintát kapok. De az sem baj, ha nem lesz szép csak jó, mert a beépítés után úgysem fog belőle látszani semmi.

Mindenekelőtt úgy kellett őket összeragasztani, hogy kiszabható legyen belőle a szükséges darab. Ennek a darabnak trapéz a keresztmetszete úgy, hogy az egyik végén a keresztmetszeti magassága kisebb, és ráadásul az egész ívelt. Na így leírva ez kb. értelmezhetetlen, de legalább a tervrajz alapján sem sokkal jobb a helyzet. Mondhatnám, innen szép nyerni.

A középre kerülő bükkfa deszkából még előző nap kiszabtam az oldalnézeti méretek alapján az alapdarabot (a képen a jobb oldali rajz). 

Aztán a kész forma alapján hozzáalakítottam a tölgy deszkákat. Ezután csapoltam, ragasztottam, szorítottam … és vártam.  A tervben szereplő megjegyzés csavarozást is említ, azonban én inkább csapolást alkalmaztam, mondván a gyalulásnál elég komoly akadály lesz maga a legyalulandó anyag mennyisége is, nem kell azt még belerejtett acélcsavarokkal is nehezíteni.

A száradás idejét kihasználva összeillesztettem a swertszekrény hátuljához kapcsolódó bordát illetve annak a felső merevítő lécét. Egyelőre csak méretre vágtam és összecsavaroztam de az így összeállított darab megvillantott valamit abból, hogy ez talán tényleg hajó lesz.

Az orrtőke ragasztásának végeredménye egy ívelt téglatest, tekintélyes tömeggel. (Lehet hogy van ennek valami saját mértani elnevezése?). Innen már csak a gyalulás volt hátra.

Ehhez először a darab egyik végén egy bekezdést kellett csinálni, ami már a végleges méretet adja ki, majd jöhetett a gyalu. A kezdeti lendület hamar alábbhagyott. Akárhogy csináltam, csak a munkadarabot rángattam ide-oda, persze a hozzárögzített asztallal együtt, miközben a fa csak szomorúan hasadozott ráadásul itt-ott minduntalan kitöredezett. Kis töprengés után rájöttem, hogy hatékonyabb lenne éles(ebb) gyalupengével. Nosza elő a fenőkövet. Ezután már csak a penge előállását kellett beállítani (ez a penge „kilógása” a gyaluból és azért írom ide, mert örülök, hogy végre ezt is megtanultam, hála az internetnek).

Így már lényegesen hatékonyabb voltam, azonban még így is sikerült az asztalt rendesen körbetaszigálni a konyhában. Mivel tudtam, hogy egy igazi asztalos satupad a maga 100 kiló körüli súlyával nem egy táncolós darab, így nem volt mit tenni, le kellett súlyozni az én satupadomat is (kicsit kisebb, kicsit gyengébb, kicsit könnyebb, de az enyém). Kapóra jött egy zsák vakolóanyag a maga 30 kilójával. Na így már ment. Még a kezdeti „de jó volna egy elektromos gyalu” érzés is elpárolgott. Főként miután a gyalulás nyomán kezdet kirajzolódni a kétfajta összeragasztott faanyag mintája. Mire elkészültem, komolyan elgondolkodtam azon, hogy hogy lehetne ezt a darabot látható módon beépíteni a hajóba. Végül elvetettem ezt a gondolatot és  a fotókra bíztam a darab megörökítését.

Tölgy-Bükk-Tölgy (csendélet derékszöggel, szorítókkal és ragasztóval)

Szendvics, száradásra készen.

A bekezdés

Az egyik oldal (majdnem) kész...még van mit csiszolni rajta.

Hullanak a csiszolólapok...

(most vettem észre, hogy a kész darabról nem készült fotó, ezt hamarosan pótolom)

Sátorvarrás

2018.03.11.

Ez volt az a nap, amire nem terveztem semmi komolyat, tekintve, hogy a szombati munkanap miatt ez az egy nap maradt a pihenésre. Annyit azért mégis sikerült, csinálni, hogy párom segítségével "újrafalaztuk a hajógyárat". Ez azt jelenti, hogy némileg időjárásállóbbá tettük a sátor ponyváit. Mivel a következő hétre várható időjárás szerint még a megerősített ponyvákat sem volt érdemes felszerelni (a lassan menetrend szerinti márciusi hóvihar közeledett), így ez a művelet inkább csak amolyan „jelmezes főpróba” volt a majdani vitorlavarráshoz.

Megy ez...

...mint Singer a varrógépet...

Laminálás - először

2018.03.05.

Semmi nem tart örökké, kiszedtem a beszakadt csavart.

Ismét szétszedtem a swertszekrényt, hogy üvegszövettel lamináljam a belsejét. Ahhoz képest hogy első alkalommal lamináltam, egész jó lett….magyarul elég ronda, de ez úgyis az egyik legeldugottabb része lesz a hajónak és legalább gyakoroltam egy kicsit. Persze a kifolyt epoxi miatt lehet újra csiszolni az egészet. Ez mondjuk felveti, hogy valamilyen más technológiai sorrendet kéne alkalmaznom. (Ez amúgy egy komoly hátránya annak, ha csak tervek és nem pedig építési útmutató alapján épít az ember. A technológiai sorrendet saját magamnak, menet közben kell kitalálnom.)

Bármennyire is szép egy összecsiszolt alkatrész, ha a ragasztás/laminálás miatt újra kézbe kell venni akkor elpocsékolt idő volt a túl korai „készre” alakítás. Ráadásul a több rétegű epoxi bevonat többszöri nekiindulást – közben csiszolást – igényel, így inkábbmegpróbálom azt az eljárást követni, hogy előkészítek mindent a műgyantázásra, aztán jöhet az epoxi első réteg (ha kell üvegszövettel). Amikor megkötött akkor előkészítem az alkatrészeket a következő réteg epoxihoz, magyarul csiszolok, aztán megint epoxi, aztán megint szünet, aztán csiszolás, majd epoxi majd szünet majd csiszolás-epoxi-szünet-csiszolásepoxiszünetcsiszolásepoxi… navalahogy így, amíg el nem készül. Ráadásul a swertszekrénynél elkövettem egy hibát (még hogy egyet!), nevezetesen figyelmen kívül hagytam, hogy a 6mm-es lemeznek a két oldala különböző minőségű felületet kapott. Ez azt jelenti, hogy van egy szebb, rajzolatos, famintájú (milyen másmilyen lehetne még) oldala és van egy sima világos minta nélküli oldala. Ez nem lenne baj, ha a kivágásnál odafigyeltem volna, hogy az oldalak tekintetében is tükörképek legyenek. Így viszont az alkatrésznek lesz egy szép és egy nem szép - vagy ha úgy tetszik egy jobb és egy szebb (esetleg egyik szebb mint a másik) - oldala. Szerencsére ezt a két oldalt úgysem lehet egyszerre látni – mivel háttal vannak egymásnak... kár is volt elárulnom.

Úgy tűnik végre az időjárás is kész támogatni a projektet. Jön a melegedés meg a négynapos hétvége. (de addig még hat nap meló) 

Laminálás előtt

Felirat hozzáadása

Laminálás után

Térplasztika - maradék epoxi ecsettel

Hajóépítés a konyhában

2018.03.05.

Március. Tavasz. Jó idő … hát hogyne.

Hajóépítés a konyhában.

Ma belekóstoltam, hogy mennyi munka van még egy kész alkatrésszel. Nos több mint akkor, amikor még nem volt kész. Ez némileg előrevetíti, hogy mennyi munka lesz még azután, hogy összeállítottam a hajót. Kissé disszonáns dolog hajóról beszélni, egy rakás szétszabdalt deszka fölött, de ezért is jó, ha az embert eligazodik a műszaki rajzokon, mert a sok vonal, meg szám így már legalább fejben összeáll hajóvá.

A mai program a swertszekrény majdnem végleges összeépítése és készre csiszolása volt, továbbá a középső két borda (amikből majd a légtartállyá kinevezett középső pad is készül majd) kivágása és az orrtőke összeállítása, na meg a „kész” fartükör szépítgetése.

A bordákkal kezdtem. Kivágtam és géppel lecsiszoltam őket Ez a mára jutott hat óra munkából egy felet(!) vett igénybe. A maradék 5 és fél óra a kész swertszekrény mégkészebbre alakítására ment el. Úgy érzem egyre inkább együtt rezonálunk a körfűrésszel. Gondolom mostanra belátta, hogy akkor is én vagyok a főnök, ha néha ferdén tolom is.

A továbbiakban gyalulás, csiszolás, reszelgetés, még egy kis csiszolás, megint gyalulás, aztán csiszolás-reszelés-fúrás-csiszolás és a végére egy kis csiszolás. A legvégén pedig a desszert: egy fába szorult csavar … beszorult, beszakadt, bennmaradt. Mivel csak a feje szakadt le, így a fában maradt menetes rész örökre, eltávolíthatatlanul bennmaradt valahol a szerkezet mélyén és szorítja egymáshoz a léceket…forevörandevör. Mondjuk tart, de azért szívesen ragasztóztam volna még egy kicsit arrafelé.

Lassan annyit nézegetem az időjárás előrejelzést, mintha már a balatoni szeleket várnám. Valójában csak a melegedést várom, mert jó volna már összeragasztani a nagy lemezeket. Ehhez el kellene érni a 10 fok körüli hőmérsékletet, hogy a sátort fel tudjam fűteni 20 fok környékére. Ez alatt túl esetleges az epoxi működése. Bár az újonnan beszerzett kifejezetten (fa)hajókhoz való, tengervíz-álló, poliuretán (PUR) ragasztót elméletileg már 10 fokon is bátran használhatnám, de itt mégis inkább epoxit szeretnék használni.

Úgy számolom, hogy ha végre megvan a Nagy Lapok Összeragasztása (NALÖSSZ – na lösz ami lössz), akkor a felrajzolással, kivágással és összeállítással egy szép hosszú napon megleszek. Na meg az építőállvány...akkor két hosszú nap. Bevallom férfiasan nagyon várom már, mert jó dolog így fúrni faragni de a hajó első - drótozott – összeállítása azért elég látványos lépés lesz. Szerintem a szurkolótáborból többen csak akkor fogják elhinni, hogy ebből tényleg hajó lesz (pl.: én is). Addig azért még hátra van egy „apróság”: az orrtőke összeragasztása és kifaragása. Egy kicsit tartok tőle. Három tölgy lapból kell először összeragasztani, majd az egészet trapéz keresztmetszetűre kifaragni úgy, hogy a felső és az alsó része különböző méretűek….és ha mindez nem lenne elég az egész darab ívelt. Attól tartok, hogy ez lesz a hajó legnehezebben elkészített darabja (szinte kizártnak tartom, hogy egy nap alatt végzek)

 Amúgy nem önsanyargatásból, de sikerült magamra húznom egy jó kis kényszerítő eszközt. Megosztottam facebookon a blogot. (Na ugye hogy Te is onnan találtál ide!). Így viszont már csak előrefelé menekülhetek.