Vitorlavarrás

 Valahol ott hagytam abba november elején, hogy eljött a téli álom ideje. Nos január második felében  a medve kidugta az orrát, aztán az orr magával vitte az egész medvét és azt találták megállapítani, hogy hamarosan itt a tavasz (azért gyanítom, hogy az osztrákok a három méter hó alól ezt kicsit máshogy látják). Ha pedig itt a tavasz, akkor eljött a hajóépítés ideje.

 Tekintve, hogy az időjárás nem támogatja a szabadban végzett munkát, mivel sem a hátralévő lakkozáshoz sem az árboc elkészítéséhez nincs elég meleg, így a hajtóművel folytattam a munkát. Szóval vitorlavarrás.

A vitorlavarrásban az a jó, hogy elég egyszerű, ugyanis csak a nagy lepedőket kell egymáshoz varrni és kész is van. Csak egy pár apróság tudja megbonyolítani.

 Ilyen pl. maga a tervezés, vagy az, hogy az anyag összeillesztésénél figyelembe kel venni a textil nyúlását (ami persze a választott anyag tekintetében hosszában és keresztben messze nem egyforma), fel kell varrni a széleken végigfutó hevedert, ami majd a kifeszítésnél és a rögzítésnél viseli a terhelés nagy részét, aztán a sarkoknál és a reffelési pontoknál erősítéseket kell belevarrni és mindezt úgy, hogy ne csak jó legyen, hanem szép is.

Szóval „egyszerű” az egész csak előbb meg kell tanulni varrni.

Kezdjük a tervezésnél (ehhez nem kell varrástudás – ja, de).

 Mivel már egy csomó dolgot átterveztem a hajón az eredeti tervekhez képest, így kézenfekvő volt, hogy a vitorlát is újrarajzolom. Az alapméretek meghatározása sem volt könnyű, de a vitorla megrajzolása még nehezebb volt. Elméletileg rendelkezésemre állt egy CAD alapú vitorlatervező program, ami a vitorla adatai alapján megadja a kivágandó anyagok koordinátáit. Ezeket aztán fel kell mérni a kiterített vászonra, körbevágni és kész.

A vitorla anyaga tekintetében, hosszas gondolkodás után végül egy természetes anyag, az angin mellett döntöttem. Bár a hajóépítők oldalán más anyagot ajánlottak, ami kétségkívül jobb lett volna, és hajlottam is rá, azonban – a megrendelés előtt egy pillanattal felülbíráltam a döntésemet és inkább egy olyan anyagot választottam, ami egyrészt harmadannyiba kerül, másrészt - tekintve a vitorlavarrás egyik valószínű kimenetelét – belátható időn belül, természetes úton lebomlik.

 Az angin gyengeségei ezzel szemben – pamut lévén – az összemenésre való hajlam, a szakadékonyság (de csak az egyik irányba) és a nyúlékonyság (a szakadékonyságra merőlegesen). Milyen jó lenne, ha a nyúlékonyság és az összemenésre való hajlam kiegyenlítené egymást, de persze szó sincs erről. Az angin csak keresztben nyúlik, hosszában alig (szakadékonyság tekintetében viszont hosszában szakad és keresztben nem – ennek a nagyvitorlánál lesz komolyabb jelentősége), összemenni ellenben remekül tud bármilyen irányban. Ez utóbbit kiküszöbölendő be kell avatni az anyagot. Nosza ezen ne múljon! Beavattam. Részletesen elmondtam neki, hogy mire számíthat. Szét fogom vágni, hogy valahogy egész máshogy varrjam össze. Nem nagyon reagált rá, úgyhogy bevágtam a mosógépbe. Lett is meglepetés: a 150 cm széles anyagból egyszeriben 142 cm-es lett (vasalás után visszanyúlt 145 cm-re). De így már lehetett tervezni.

 

Terítsük ki...

...súlyozzuk le a sarkait - meg a közepét ...közben tanulmányozzuk a terveket.

 Jól átgondolt óvatosságból fakadóan először az orrvitorlát szerettem volna elkészíteni. Ez ugyanis egy egyetlen darabból álló, alig két négyzetméteres vászondarab, ahol viszonylag könnyen begyakorolhatom a vitorlavarrás csinját-binját.

 Szerencsére a tágabb családi körben, minden háztartásban található egy darab varrógép, így lehetett válogatni. Párom aggódó tekintetétől kísérve a földrajzilag legközelebbi darabot választottam. Végül néhány feszültséget sem nélkülöző instrukció és a megfelelő beállításokkal való hosszas bajlódás - és kilométerben mérhető visszabontott próbavarrás - után sikerült néhány egészen elfogadható varratot létrehoznom. Már majdnem büszke voltam magamra.

 De ekkor jött a neheze, meg kellet varrni a VITORLÁT.

 Első mozzanat a szegély bevarrása volt. Ez nem más mint egy 4 cm széles pamut heveder, amit a vitorla duplán felhajtott szélébe hajtogattam be, majd kétsoros cikkcakk öltéssel varrtam végig. 

A szegély bevarrása (piros a varrat)

 Ezt a beszegést már a tervezéskor is fontos volt szem előtt tartani, mert a dupla felhajtás miatt oldalanként 8-8 cm anyagveszteséggel kellett számolni, ami a szemközti oldalak miatt végül 16 cm-t jelentett.

 Ez szerencsére nem volt túl bonyolult ellenben remek lehetőség volt az élesben való gyakorlásra. A sarkalatos pontok a sarkok voltak, ahol sarkon kellett fordítani a 3 méteres vásznat. Ráadásul itt a hevederek átfedése miatt megduplázódott az anyag vastagsága is. Menet közben derült ki, hogy bár maga a feladat nem nagy ördöngösség, azonban a többrétegű anyag miatt a varrógép anyagtovábbító fogai csak az alsó egy-két réteget viszik megfelelően, míg a felső rétegek a talp alatt csúszva szép lassan lemaradnak az alsótól. Ezt kiküszöbölendő beszereztem az erre a célra kitalált varrógépalkatrészt, a felsőanyag-továbbító talpat. Ez egy olyan talp – nem meglepő módon a felső anyagot továbbítja - aminek kis fogai az alsó fogakhoz igazodva egy apró mechanika által lépegetnek és viszik magukkal a felső réteget is (találó az angol neve: walking foot). Ezzel már egész egyenletes és sima varrást sikerült létrehoznom.

Miután körbeértem a dupla soros varrással jöhettek a sarokerősítések.

Az első (néhány) kudarc után arra jutottam, hogy az izgő-mozgó anyagra képtelenség közvetlenül felrajzolni a szükséges körívet, így elkészítettem a papír sablont amivel már gyerekjáték volt a munka. Mármint addig, amíg ki kellett vágni a papírból. Azt anyagra átmásolni, majd kivágni és beszegni, mindezt úgy, hogy a sarkonként két erősítő darab lehetőleg tökéletesen egyforma legyen az már egészen más ügy volt. Az orrvitorla esetében ez „csak” hat, páronként egyforma darab volt, azonban a nagyvitorlánál, a reffelési pontokat is beleszámítva, már 12 darabbal kellett megdolgozni.

 Valahol ezen a ponton kezdtem átértékelni a készen vásárolható (megrendelésre készülő) vitorlák árát. Már nem is tűntek olyan drágának.

 Miután a sarokerősítések elkészültek, jöhetett a felvarrásuk. Ez volt a legnehezebb része az egész műveletnek. Nem csak a vitorla sarkához kellett odaigazítani, hanem a sarkonként két darabot egymáshoz is úgy, hogy az egyik az egyik oldalon van, másik a másik oldalon. Mindezt lehetőleg olyan pontosan,hogy az összevarráskor ne fordulhasson elő – de előfordult – hogy míg felül szépen varrogatok (szépen, hát hogyne), addig alul „lesétálok” az anyagról. Éljenek a gombostűk! Hasznos, ámde rendkívül alattomos eszközök. Bár kétségtelen, hogy összetartják az anyagot, azonban a három méteres anyag mozgatásánál a legváratlanabb pillanatokban tudnak beleszúrni az ember kezébe – és egyéb testrészeibe. Meg mertem volna esküdni, hogy voltak olyan gombostűk is, amik direkt álltak bele a kezembe – pl. az egyik fehér fejű egyetlen saroknál legalább ötször szúrt meg, de aztán bosszút álltam… kicseréltem egy zöld fejűre. (A fehér nem volt elég feltűnő a világos anyagon, így könnyen rámarkoltam többször is). Az egész hajóépítés során nem történt annyi sérülésem, mint a vitorlavarrásakor.

A sarokerősítések felvarrása után már csak két dolog maradt. Egyrészt a sarkok pontos terv szerinti keresztül-kasul átvarrása (ez szintén nem volt egyszerű művelet), másrészt a majdani vitorlakarikák körül a szegély keresztülvarrása.

…és elkészült az orrvitorla.

Nem volt szép, viszont legalább azt sem tudom, hogy egyáltalán jó-e, mindenesetre kétségtelenül vitorla jelleget öltött.

Vissza tervezéshez!

 Sajnos a nagyvitorlánál (grósz) a program sehogy sem tudott megbirkózni a két darabból varrt vitorlával. Bár a tervet szépen megrajzolta, azonban a kivágási rajznál vagy egy, vagy három darabot adott meg (ami persze átlagosan két darab, de mégsem az igazi). Szóval áttértem papír alapú tervezésre. Itt újabb szempontot kellett beleépíteni a rajzolásba. Magát az anyagot. Eredetileg ugyanis úgy terveztem, hogy vízszintes csíkokból varrom össze, azonban az anyag nyúlása (keresztben) és a szakadékonysága (hosszában) miatt inkább a függőleges csíkokból történő összevarrás mellett döntöttem. Így a legnagyobb terhelés a hátsó élen keresztirányban jelentkezik, ami így már önmagában is jobban ellenáll a szakadásnak (beszegés után elszakíthatatlan).

Hamarosan szembesültem azzal a mértani találós kérdéssel, hogy hogyan rajzoljunk meg egy szabálytalan négyszöget úgy, hogy ismerjük három oldalát és az egyik szögét. Némi online trigonometriai számítás után végre sikerült egy pontos, az anyagra felrajzolható tervet készíteni.

Ezt követően jöhetett a két darab összevarrása. Na ez tényleg nem volt nehéz csak az anyagszélek párhuzamosságára, az egyenletes öltésekre és a gyűrődések elkerülésére kellett figyelni amellett, hogy az összeillesztéshez használt gombostűket se varrjam át géppel  és ne is szúrjanak meg nagyon, valamint a meglehetősen nagy anyagot akadály nélkül tudjam áttuszkolni a varrógép nyílásán. Szóval egyszerű volt az egész.

A két darabot egymásba hajtva illesztettem össze és két sorban varrtam végig

Hogy átférjen a varrógépen fel kellett tekerni mint egy rétest...középen a gombostűk (még jó, hogy ilyen hosszú az előszoba)

Mint Singer a varrógépet...

cikk-cakk

 Ezután már csak fel kellett mérni a tervet az összevarrt anyagra egy körzővel…egy három és fél méteres körzővel.

 Egy spárga és egy évek óta csak ajtókitámasztásra használt kézi súlyzó segítségével hamarosan a lábaim előtt/alatt hevert kiterítve és megrajzolva a VÁSZON, ami első ránézésre – majd a másodikra és a harmadikra is - baromi nagy volt.

 Jöhetett a tényleges vitorlaforma megrajzolása és kiszabása.

 Ez annyiban tér el a sima négyszög alaktól, hogy a hátsó él kivételével a többi élnek van egy nem túl nagy íveltsége (van amikor a hátsó élnek is van, de ez nem az a fazon). Ez adja majd meg a vitorla öblösségét, ha majd belekap a szél. Kézi rajz következett. A körülményekhez mérten egész jól sikerült. Majd nagy levegőt vettem és belevágtam. Nem voltam maradéktalanul nyugodt mikor éppen szétszabdaltam a nagy gonddal összevarrt anyagot, de végül sikerült.

Miután ezzel megvoltam, jöhetett a beszegés, ami megegyezett az orrvitorlánál alkalmazott módszerrel (és persze itt is rá kellett számolni az oldalanként 8 cm-es plusz szegélyt amit a heveder majd felvesz). Egy apró csavar volt csak a dologban, mégpedig az, hogy a reffelés vonalában is fel kellett varrni a hevederből két csíkot az anyag két oldalára.

A nagyvitorla varrása részleteiben nem nagyon tért el az orrvitorlától (szegély, sarokerősítések…gombostűk), azonban a több mint háromszor akkora mérete miatt  – hála a gravitációnak – már önálló mozgásra is képes volt. A legváratlanabb pillanatokban indult meg lefelé az asztal szélén, magával rántva a tű alatt araszoló részeket is. Összenőttem a varratszedő eszközzel. Ráadásul a nagyobb anyagban a gombostűk is sokkal jobban el tudtak bújni…csak a hegyüket dugták ki. Volt olyan gombostű, aminek csak a színes gombját találtam meg, míg a tű része  - immár jelöletlenül - valahol az anyagban állt lesben. Végül persze az is meg lett és a vitorlát sem véreztem össze.

Baromi nagy

Varrogatunk, varrogatunk?

Walking foot

A végeredmény azonban kétségtelen fejlődést mutatott az orrvitorlához képest.

Nem maradt más hátra, a kész vitorlákat – a földön, asztalon, egyéb helyeken történt vonszolás után – ki kellett mosni.

 Gyerekjáték.

 Amivel nem számoltam az a szegélyt alkotó pamutheveder. Elfelejtettem beavatni (nem mondtam el neki, hogy mire számítson … és ki sem mostam) így a szépen elkészített  szegélyt a benne húzódó és a mosástól összeugrott heveder olyan ráncosra húzta mint ahogy az ember ujjai néznek ki egy órás pancsolás után. Mivel egy rendkívül tanulékony négyéves is van a háztartásban, így csak annyit tudtam mondani, hogy a „csuda vigye el” (de hogy mit gondoltam azt még ide sem írom le).

 Végül egy estényi szorgos vasalás után - életemben összesen nem vasaltam annyit, mint most egyetlen hét alatt - sikerült egészen elfogadhatóvá varázsolni, így nem maradt más hátra, mint a ponyvakarikák beütése a kijelölt helyekre.

Jöjjön az árboc!