A hajóépítés rendkívül addiktív tevékenység - 6. rész: Újra áll a hajógyár.

 

Egy kisebb kihagyás után újabb bejegyzés következik.

Persze csak a blogban kihagyás, mert időközben azért apróbb lépésekkel közelítek a cél felé (na nem mintha látszana a vége).

Ezek az apróbb lépések egyelőre csak az elkészült bordák némileg időjárásállóvá tétele, egy réteg műgyanta bevonattal. Mivel ez nem egy különösebben érdekes művelet, így ennek nem szenteltem külön blogbejegyzést. Tulajdonképpen bárki el tudja képzelni, aki festett már életében bármit is (persze előnyben vannak azok, akik már kentek be műgyantával rétegelt lemezből készült hajóalkatrészt).

Hogy miért megy ilyen lassan annak két fő oka a korlátozott hely és a télies időjárás.

A korlátozott hely miatt ugyanis egyszerre a legjobb elrendezéssel is legfeljebb három elemet tudok lekenni… pontosabban három elem egyik oldalát. Ráadásul az időjárási viszonyok miatt ezt is csak úgy, hogy egész napos tüzeléssel sikerül elérnem a műgyantához szükséges 20-22 fokot.

Tehát lépésenként haladok.

Ennél lényegesen látványosabb előrelépés a hajógyár és a majdani építőállvány felépítése.

Miután kijelöltem a leendő hajógyár helyét egyszerűbb megoldásnak tűnt az építőállvánnyal kezdeni, és majd utána "köré építeni" a sátrat.

Az állvány alapját a földre lerakott raklapok alkották, amik tekintve a kert terepviszonyait egyaránt messze jártak a síktól és a vízszintestől is. Ezt az állvány lábainak különböző hosszúságával terveztem orvosolni. Az öt méter hosszú deszkákból készült alap keretet első nekifutásra három helyen, hat lábbal támasztottam alá, azzal a kiegészítéssel, hogy a hajó bordáit tartó lécek is leérnek majd a raklapokig, amik így kiegészítő lábként fogak viselkedni. Ezzel a módszerrel valójában egy százlábú építőkeretet fogok létrehozni. 

Miután ezt összeállítottam, jöhetett a sátor

Azt már előre tudtam, hogy az a sátor, amiben az előző hajót építettem, állapotából és méretéből fakadóan alkalmatlan lesz a feladatra. Es a sátor ugyanis a két évi használattal kb. duplán meghaladta az elérhető maximális élettartamot. Így hát nem volt más lehetőségem keríteni kellett egy jobbat, nagyobbat. Mivel a kész sátrak elég komoly anyagi ráfordítást igényeltek (volna) így a saját kivitelezés mellett döntöttem.  (Majd a jövő megmutatja, hogy jó döntés volt-e.)

Miután a szükséges alapterületet behatároltam (6 x 4 méter), már csak a kialakítást kellett kitalálni.

Alapvetően két forma jöhetett számításba. Az egyik a klasszikus „ház” forma, függőleges falakkal és nyeregtetővel, illetve egy csúcsíves megoldás, ami kicsit a melegházakra emlékeztet. Bár az utóbbi lényegesen időjárásállóbb szerkezet, végül a rendelkezésemre álló, korábbi építésből megmaradt bramac lécek felhasználhatósága miatt az első verzió mellet döntöttem.

A korábbi sátorhoz hasonlóan itt is három egyforma vázszerkezetet építettem, amik egymástól 3-3 méterre fogják alkotni a sátor vázát, remélhetőleg nem csak az első szeles napig.

Mivel ezt a munkát már szükségszerűen a kertben kellett megcsinálni, így nagy segítség volt, az időközben beköszöntött, pár napos februári tavasz. Mikor ezeket a sorokat írom, már ismét tél van igaz már márciusban.

Persze mint minden eddigi munka ez is nagyobbnak bizonyult a tervezettnél, de végül is két és fél nekifutásból sikerült egy sátorszerűséget létrehozni, ami várhatóan két éven keresztül megvédi a készülő hajót az időjárás viszontagságaitól (a szél a távolban halkan felröhög).

 Mindenekelőtt a lábakat készítettem el, amik duplán összeragasztott bramac lécekből készültek, így sikerült 5 x 6 cm-es vastagságot elérni. Ezzel már lehet kezdeni valamit. Amíg ezek békésen száradtak jöhetett a tető ácsolata. Három darab háromszöget kellett építeni, amik megadják majd a tető profilját, sőt a lábakon állva az egész sátor formáját. Miután összehoztam a lábakat a tetőszerkezettel, rájöttem, hogy egy-egy elem olyan magas, hogy csak nyújtózkodva lábujjhegyen tudom mozgatni őket. Szerencsére az elképzelés szerint ezt a tető csúcsát tartó függőleges deszkával tudtam orvosolni. Így már volt hol megemelni a szerkezetet. Kivéve a középső elemet, ahol ilyet nem építhettem be, mert eléggé útban lett volna a hajósépítésekor.

Mikor végre összeállításra kész állapotba került a három elem, döbbenten tapasztaltam, hogy ezek önmagukban bizony elég hajlékonyak. Mit tehettem, előre menekültem. Úgy döntöttem, hogy összeállítom – elvégre a lábak megtartják – legfeljebb további merevítőket építek majd be. Erre szerencsére nem volt már szükség. Miután a tető gerincét és az oldalakat összekötő lécezéssel is elkészültem, elég stabil lett ahhoz, hogy le lehessen ponyvázni.

És itt szembesültem a méretpontossággal, pontosabban annak hiányával (de most kivételesen nem én mértem el valamit). Az a ponyva ugyanis amit tetőre vettem (UV álló, baromi erős, fényvisszaverő, stb.) a hivatalos 5 x 6 méter helyett 4,8 x 5,83 méteres volt. Így a pontosan 6 méter hosszú sátorszerkezetből vághattam le 20 cm-t.

Ezután az oldalfalakat alkotó agrofólia megvásárlásakor már óvatosabb voltam. Az eredeti 6 méteres hossz helyett, ami ráadásul időközben 5,8 méterre zsugorodott, inkább 6,5 méteres fóliát vettem, ráadásul a 2 méteres falra 2,5 méter fóliával terveztem. Így már elég lett.

Egy kellemes kora tavaszi szombaton jókora adag zsindelyszeggel felszerelkezve becsomagoltam az egészet fóliába.

A hajóépítés rendkívül addiktív tevékenység - 5. rész: Az orr

Az orrtőke - a hajó vázának az első alkatrésze ami egyúttal az utolsó is….vagy fordítva.

Erről a darabról túl sokat nem tudok írni.

A szokásos borovi fenyőből készült. Bár sokáig kacérkodtam a tölgy gondolatával végül úgy döntöttem, hogy mivel úgysem fog látszani, így felesleges flancolás lenne tölgyből készíteni, ráadásul a palánkok illesztésénél számottevő gyalulni és csavaroznivaló lesz rajta, így jobban járok egy közepesen erős fafajtával (a háromrétegű ragasztás amúgy is ad neki tartást).

A videón valamelyest látható a mérete, de azért a részletek:

 

Az orr rész szélessége 60 mm, amit a palánkokhoz igazodva háromszög profilra fogok gyalulni – ha majd ott tartunk – így az első éle kb. 30 mm széles lesz. Ezt a legvégén – amikor összeállt a test - kívülről tölgy léccel szeretném megerősíteni, amire a legeslegvégén egy réz/bronz szalag kerül, ami az elképzelés szerint egészen a svertig fog futni, megvédendő a gerincet a horzsolásoktól.

Az orrtőke magassága jelenleg 1100 mm, ami 150 mm-rel több a tervben szereplőnél.

A túlméretezésre a természetes önvédelmemen kívül (ti. ha valamit elmértem, levágni még mindig könnyebb, mint hozzátoldani), a majdani orrsudár (született orrárboc) rögzítési pontjaként is szükség lehet. Ez megint afféle óvatosság, ugyanis ennek az alkatrésznek csak a méretei vannak meg, a pontos kivitelezési rajzot majd menet közben készítem el. Ez elsőre talán furcsán hathat, azonban a tervet kifejezetten csak a hajó fő méreteire készítettem el. A részletek kialakítását az építőre bízom (így legalább nyugodtan szidhatom a tervezőt…).

Ha az időjárás engedi, akkor a tervek szerint az építőállvány mihamarabbi összeállítása és a sátor felállítása következik.

Az orrtőke alsó része 8 fokos szögben kapcsolódik az orrhoz, amivel igazodik a majdani gerinc vonalához… remélhetőleg. Itt az összeállítás során még további erősítést fog kapni az alsó rész, azonban erre majd csak a váz összeállításakor kerül sor.

 

…és most egy kis szünet következik.

Az építés jelenlegi stádiumában az elkészült alkatrészek szépre csiszolása és egyrétegű műgyantás bevonása következik, hogy az elkövetkező másfél év sátorozása ne tegyen kárt a nyers fában. (Erről valószínűleg nem készítek külön bejegyzést vagy videót)

 

A hajóépítés rendkívül addiktív tevékenység - 4. rész: A kabin bordái

 A maradék bordák.

Miután elkészültek a zárt bordák, így már csak a kabint alkotó három borda maradt hátra. Az 5. a 6. és a 7. borda. Ezek nem véletlenül maradtak a végére. Az összeállításuk lényegesen bonyolultabb a korábbiakhoz képest ráadásul időközben beköszöntött az ősz is, ami főként a hűvös idő beálltával, újabb feladatokkal színesítette a munkát.

Mindenekelőtt fűthetővé kellet alakítanom az öreg konyhát ahol dolgoztam. Ehhez érdemes tudni, hogy a helyiség belmagasság kb. 4 méter (vagy több), a hőmérséklet így télvíz idején mindössze 6-7 fokkal tér el a külső hőmérséklettől (mondjuk azt legalább felfelé), tehát ha kint 0 fok van, akkor bent 6-7 fok körüli kánikulában lehet dolgozni. Na mármost az ember fel tud öltözni, legfeljebb fázik, vagy sokat gyalul, hogy kimelegedjen, na de a műgyantától hiába is várnánk hasonló önállóságot. Neki bizony be kell fűteni, minimum 20 fok fölé. Mindehhez a 14-15 fok hőmérsékletkülönbség leküzdéséhez van egy úgynevezett teakályám (szép magyar szóval sparhelt), aminek az égéstere kb. akkora, mint egy mikrohullámú sütő belseje - kicsi. Na ide kéne annyi fát bepakolni, ami képes felfűteni a helyiséget és a vastag áthűlt falakat műgyanta-konform hőmérsékletig. Ez gyakorlatilag egész napos szorgos adagolást jelen, hogy nap végére elérjük a bűvös 22 fokot. (Gyermekkori emlékeim szerint ez a helyiség sosem látott ilyen meleget, így félő volt, hogy nem is lehetséges elérni ezt a csodálatos értéket.) Meglepő módon nap végére általában elértem a kijelölt célt, a 22 fokot (egy tizeddel sem többet). Sőt a második alkalommal már azt is sikerült elérnem, hogy a füst a neki kijelölt irányba – a kéményen kifelé - haladjon. Az első alkalomra pedig boruljon jótékony homály (füst).

Következő komolyabb feladat a bordák felső, a kabintetőt tartó ívelt résznek a kialakítása volt.

Erre alapvetően két megoldás tűnt elérhetőnek. Az egyik, hogy vékony, könnyen hajlítható lécekből laminálva, formára hajlítottan készítem el, illetve a másik, hogy egy darabból vágom ki.

Mivel a végeredmény tekintetében látványosabbnak ígérkezet az első megoldás, így azzal kezdtem (ebből persze már kiolvasható, hogy nem azzal fejeztem be). Máig nem egészen értem hol csúszott el a dolog, de a lényeg, hogy az 1:1 arányú rajz szerint 7 db fa „tuskót” csavaroztam fel az asztalként szolgáló lapra az ívnek megfelelően, amelyek így - terv szerint - megadták a hajlítás ívét, majd a beragasztózott léceket összefogva hozzájuk szorítottam. Másnapra meg is kötött ám a rögzítés feloldása után nem várt fordulatként az ív „kirúgta magát” mintegy 1,5 – 2 cm-rel kiegyenesítve és ezzel tűzifává változtatva saját magát.

Ahogy nem sikerült...

Miután kibosszankodtam magam, áttértem a B verzióra. Megfelelő széles deszkából kirajzoltam a szükséges ívet, majd kivágtam, szépre gyalultam az éleket és ezzel kész is lettek a felső ívek. Szám szerint hárman.

...és ahogy sikerült

Jöhetett a következő mozzanat a bordák összeállítása.

Ez önmagában nem tűnik bonyolultnak, azonban itt nem álltak rendelkezésemre sablonként a kivágott bordák, amikhez rögzíthettem volna a lécezést, hanem csak a rajz, amihez nem tudtam odaszorítani a munkadarabokat. Így jobb híján a rajz mentén az asztalhoz csavarozott „tuskókhoz” rögzítettem a készülő elemeket.

Bár az eredeti elképzelés szerint a bordákat alkotó léceket a jobb kötés érdekében átlapolással illesztettem volna egymáshoz, azonban a nagyon lapos szögek miatt a bordát alkotó lécek olyan hosszan csatlakoznak egymáshoz hogy elengedhettem ezt a nem kevés plusz munkát jelentő megoldást. Remélem a kész alkatrészek azért egymást azért nem fogják elengedni.