A hajóépítés rendkívül addiktív tevékenység - 6. rész: Újra áll a hajógyár.

 

Egy kisebb kihagyás után újabb bejegyzés következik.

Persze csak a blogban kihagyás, mert időközben azért apróbb lépésekkel közelítek a cél felé (na nem mintha látszana a vége).

Ezek az apróbb lépések egyelőre csak az elkészült bordák némileg időjárásállóvá tétele, egy réteg műgyanta bevonattal. Mivel ez nem egy különösebben érdekes művelet, így ennek nem szenteltem külön blogbejegyzést. Tulajdonképpen bárki el tudja képzelni, aki festett már életében bármit is (persze előnyben vannak azok, akik már kentek be műgyantával rétegelt lemezből készült hajóalkatrészt).

Hogy miért megy ilyen lassan annak két fő oka a korlátozott hely és a télies időjárás.

A korlátozott hely miatt ugyanis egyszerre a legjobb elrendezéssel is legfeljebb három elemet tudok lekenni… pontosabban három elem egyik oldalát. Ráadásul az időjárási viszonyok miatt ezt is csak úgy, hogy egész napos tüzeléssel sikerül elérnem a műgyantához szükséges 20-22 fokot.

Tehát lépésenként haladok.

Ennél lényegesen látványosabb előrelépés a hajógyár és a majdani építőállvány felépítése.

Miután kijelöltem a leendő hajógyár helyét egyszerűbb megoldásnak tűnt az építőállvánnyal kezdeni, és majd utána "köré építeni" a sátrat.

Az állvány alapját a földre lerakott raklapok alkották, amik tekintve a kert terepviszonyait egyaránt messze jártak a síktól és a vízszintestől is. Ezt az állvány lábainak különböző hosszúságával terveztem orvosolni. Az öt méter hosszú deszkákból készült alap keretet első nekifutásra három helyen, hat lábbal támasztottam alá, azzal a kiegészítéssel, hogy a hajó bordáit tartó lécek is leérnek majd a raklapokig, amik így kiegészítő lábként fogak viselkedni. Ezzel a módszerrel valójában egy százlábú építőkeretet fogok létrehozni. 

Miután ezt összeállítottam, jöhetett a sátor

Azt már előre tudtam, hogy az a sátor, amiben az előző hajót építettem, állapotából és méretéből fakadóan alkalmatlan lesz a feladatra. Es a sátor ugyanis a két évi használattal kb. duplán meghaladta az elérhető maximális élettartamot. Így hát nem volt más lehetőségem keríteni kellett egy jobbat, nagyobbat. Mivel a kész sátrak elég komoly anyagi ráfordítást igényeltek (volna) így a saját kivitelezés mellett döntöttem.  (Majd a jövő megmutatja, hogy jó döntés volt-e.)

Miután a szükséges alapterületet behatároltam (6 x 4 méter), már csak a kialakítást kellett kitalálni.

Alapvetően két forma jöhetett számításba. Az egyik a klasszikus „ház” forma, függőleges falakkal és nyeregtetővel, illetve egy csúcsíves megoldás, ami kicsit a melegházakra emlékeztet. Bár az utóbbi lényegesen időjárásállóbb szerkezet, végül a rendelkezésemre álló, korábbi építésből megmaradt bramac lécek felhasználhatósága miatt az első verzió mellet döntöttem.

A korábbi sátorhoz hasonlóan itt is három egyforma vázszerkezetet építettem, amik egymástól 3-3 méterre fogják alkotni a sátor vázát, remélhetőleg nem csak az első szeles napig.

Mivel ezt a munkát már szükségszerűen a kertben kellett megcsinálni, így nagy segítség volt, az időközben beköszöntött, pár napos februári tavasz. Mikor ezeket a sorokat írom, már ismét tél van igaz már márciusban.

Persze mint minden eddigi munka ez is nagyobbnak bizonyult a tervezettnél, de végül is két és fél nekifutásból sikerült egy sátorszerűséget létrehozni, ami várhatóan két éven keresztül megvédi a készülő hajót az időjárás viszontagságaitól (a szél a távolban halkan felröhög).

 Mindenekelőtt a lábakat készítettem el, amik duplán összeragasztott bramac lécekből készültek, így sikerült 5 x 6 cm-es vastagságot elérni. Ezzel már lehet kezdeni valamit. Amíg ezek békésen száradtak jöhetett a tető ácsolata. Három darab háromszöget kellett építeni, amik megadják majd a tető profilját, sőt a lábakon állva az egész sátor formáját. Miután összehoztam a lábakat a tetőszerkezettel, rájöttem, hogy egy-egy elem olyan magas, hogy csak nyújtózkodva lábujjhegyen tudom mozgatni őket. Szerencsére az elképzelés szerint ezt a tető csúcsát tartó függőleges deszkával tudtam orvosolni. Így már volt hol megemelni a szerkezetet. Kivéve a középső elemet, ahol ilyet nem építhettem be, mert eléggé útban lett volna a hajósépítésekor.

Mikor végre összeállításra kész állapotba került a három elem, döbbenten tapasztaltam, hogy ezek önmagukban bizony elég hajlékonyak. Mit tehettem, előre menekültem. Úgy döntöttem, hogy összeállítom – elvégre a lábak megtartják – legfeljebb további merevítőket építek majd be. Erre szerencsére nem volt már szükség. Miután a tető gerincét és az oldalakat összekötő lécezéssel is elkészültem, elég stabil lett ahhoz, hogy le lehessen ponyvázni.

És itt szembesültem a méretpontossággal, pontosabban annak hiányával (de most kivételesen nem én mértem el valamit). Az a ponyva ugyanis amit tetőre vettem (UV álló, baromi erős, fényvisszaverő, stb.) a hivatalos 5 x 6 méter helyett 4,8 x 5,83 méteres volt. Így a pontosan 6 méter hosszú sátorszerkezetből vághattam le 20 cm-t.

Ezután az oldalfalakat alkotó agrofólia megvásárlásakor már óvatosabb voltam. Az eredeti 6 méteres hossz helyett, ami ráadásul időközben 5,8 méterre zsugorodott, inkább 6,5 méteres fóliát vettem, ráadásul a 2 méteres falra 2,5 méter fóliával terveztem. Így már elég lett.

Egy kellemes kora tavaszi szombaton jókora adag zsindelyszeggel felszerelkezve becsomagoltam az egészet fóliába.