2018. május 7., hétfő

Testet ölt...a hajó

2018.04.29.

Eljött a nagy nap. Összevarrtam a hajóalkatrészeket hajóvá. Innen kezdve tényleg hajónak néz ki. Ehhez kellett egy négynapos hétvége, amiből sikerült másfél napot a hajógyárban tölteni, aminek sikerült a felében a hajóval foglalkozni. Hej ha ráérnék tényleg csak a hajóval foglalkozni….
 Ez úgy volt, hogy közben egy itthonra beígért polccal is kellett haladni és bár kezdetben azt gondoltam, hogy pikk-pakk összeállítom, a végén ez a pikk-pakk legalább öt óra lett és ráadásul el sem készültem vele, mert elfogyott a csapoláshoz való faléc. De közben rájöttem, hogy mi a bajom a körfűrésszel. Semmi. A körfűrésznek volt baja a derékszöggel. Hiába vágtam pontosan, vezetőléc mellett, végül csak ferde lett a vágott felület. Alaposan körbejártam a dolgot miközben a „nem lehetek ilyen béna” mantrát mormoltam, és lám bejött a mantra. Nem én vagyok béna, hanem a fűrész. Ugyanis kiderült – jobb későn mint soha – hogy a fűrésztalpon lévő jelölés, miszerint ez itt a derékszög, valójában nem a derékszöget mutatja, csak valami majdnem derékszöget. Ez szabad szemmel ugyan alig látható, de vastagabb anyagnál már komoly eltéréseket okoz(-ott eddig). Mondjuk a hajó alkatrészeinek kb. nyolcvan százalékát már levágtam így.
 Miután megvoltam a polc lábaival, na meg a felismeréssel, hogy mégiscsak béna vagyok, mert erre korábban is rájöhettem volna, végre nekiálltam a hajó összevarrásának. Aki találkozott már ilyennel az tudja, hogy miért varrás, aki még nem annak elmesélem.
 Tehát az ember fogja a hajó alját és az oldalait, körben kilyukasztgatja, majd a lyukakon átfűzött kábelkötegelőkkel összefogatja. Egyszerű az egész…mármint leírni. Megcsinálni csak annyival bonyolultabb, hogy bár a fenéklemez elég stabilan fekszik az állványon, azonban az oldalpalánkok elég rugalmasan hajlonganak ide-oda. Pontosabban se ide, se oda, ahova kellene, hanem mindenhova máshova, mindezt egy négyméteres hajlékony tábla kecsességével. Azért alig fél óra harc árán sikerült az egyik oldalt néhány ponton odacsavarozni az első bordához és a fartükörhöz, így aztán már könnyű volt végigfurkálni a két lemezt és befűzögetni a kábelkötegelőket. Miután ezzel megvoltam, jöhetett a másik oldal. Itt már lényegesen rutinosabban álltam a dologhoz, gyorsabban is végeztem.

 Pirossal varrva..

...a másik oldal pedig zölddel


Ezután jött a ragasztás. A feladat a lemezek illesztéseinél a varratok közötti kb. tíz cm-es szakaszok kitöltése megfelelő állagúra sűrített epoxival. Itt is a már jól bevált liszttel sűrített epoxit használtam. (nincs kétségem az anyag tartósságát illetően, ugyanis másnap az edényben megkötött epoxit csak az edény összetörése árán tudtam keménységvizsgálatnak alávetni. A vizsgálat pedig úgy zajlott, hogy egy kétkilós kalapáccsal megpróbáltam összetörni az egybekötött műgyantát. Nem ragozom: megküldtem rendesen, de nem tört össze). Sajnos a mennyiséget finoman szólva elmértem. A kb 2,5 dl. epoxihoz a megfelelő sűrűség elérése érdekében - ez kb nutella sűrűségű - annyi lisztet kellet adagolni, hogy közel egy liter anyagot kaptam. Kb. a varrat kétharmadánál jártam, amikor éreztem, hogy kezd megkötni. Így bele kellett húznom. Ennek az lett az eredménye, hogy több helyen sikerült a kábelkötegelőt is betakarnom az epoxival. Sejtettem, hogy ez nem annyira jó, de csak másnap derült ki igazán, hogy mennyire nem jó. Mindenesetre maradt vagy fél kiló bekevert anyag, ami alkalmas volt a feljebb leírt, másnapi keménységvizsgálatra. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése