2018.04.29.
Eljött a nagy nap. Összevarrtam a hajóalkatrészeket hajóvá. Innen
kezdve tényleg hajónak néz ki. Ehhez kellett egy négynapos hétvége, amiből
sikerült másfél napot a hajógyárban tölteni, aminek sikerült a felében a
hajóval foglalkozni. Hej ha ráérnék tényleg csak a hajóval foglalkozni….
Ez úgy volt,
hogy közben egy itthonra beígért polccal is kellett haladni és bár kezdetben
azt gondoltam, hogy pikk-pakk összeállítom, a végén ez a pikk-pakk legalább öt
óra lett és ráadásul el sem készültem vele, mert elfogyott a csapoláshoz való
faléc. De közben rájöttem, hogy mi a bajom a körfűrésszel. Semmi. A
körfűrésznek volt baja a derékszöggel. Hiába vágtam pontosan, vezetőléc
mellett, végül csak ferde lett a vágott felület. Alaposan körbejártam a dolgot
miközben a „nem lehetek ilyen béna” mantrát mormoltam, és lám bejött a mantra.
Nem én vagyok béna, hanem a fűrész. Ugyanis kiderült – jobb későn mint soha –
hogy a fűrésztalpon lévő jelölés, miszerint ez itt a derékszög, valójában nem a
derékszöget mutatja, csak valami majdnem derékszöget. Ez szabad szemmel ugyan
alig látható, de vastagabb anyagnál már komoly eltéréseket okoz(-ott eddig).
Mondjuk a hajó alkatrészeinek kb. nyolcvan százalékát már levágtam így.
Miután
megvoltam a polc lábaival, na meg a felismeréssel, hogy mégiscsak béna vagyok,
mert erre korábban is rájöhettem volna, végre nekiálltam a hajó
összevarrásának. Aki találkozott már ilyennel az tudja, hogy miért varrás, aki
még nem annak elmesélem.
Tehát az
ember fogja a hajó alját és az oldalait, körben kilyukasztgatja, majd a
lyukakon átfűzött kábelkötegelőkkel összefogatja. Egyszerű az egész…mármint
leírni. Megcsinálni csak annyival bonyolultabb, hogy bár a fenéklemez elég
stabilan fekszik az állványon, azonban az oldalpalánkok elég rugalmasan
hajlonganak ide-oda. Pontosabban se ide, se oda, ahova kellene, hanem
mindenhova máshova, mindezt egy négyméteres hajlékony tábla kecsességével.
Azért alig fél óra harc árán sikerült az egyik oldalt néhány ponton
odacsavarozni az első bordához és a fartükörhöz, így aztán már könnyű volt
végigfurkálni a két lemezt és befűzögetni a kábelkötegelőket. Miután ezzel
megvoltam, jöhetett a másik oldal. Itt már lényegesen rutinosabban álltam a
dologhoz, gyorsabban is végeztem.
 |
| Pirossal varrva.. |
 |
| ...a másik oldal pedig zölddel |
Ezután jött a ragasztás. A feladat a lemezek
illesztéseinél a varratok közötti kb. tíz cm-es szakaszok kitöltése megfelelő
állagúra sűrített epoxival. Itt is a már jól bevált liszttel sűrített epoxit
használtam. (nincs kétségem az anyag tartósságát illetően, ugyanis másnap az
edényben megkötött epoxit csak az edény összetörése árán tudtam
keménységvizsgálatnak alávetni. A vizsgálat pedig úgy zajlott, hogy egy
kétkilós kalapáccsal megpróbáltam összetörni az egybekötött műgyantát. Nem
ragozom: megküldtem rendesen, de nem tört össze). Sajnos a mennyiséget finoman
szólva elmértem. A kb 2,5 dl. epoxihoz a megfelelő sűrűség elérése érdekében - ez kb nutella sűrűségű - annyi lisztet kellet adagolni, hogy közel egy liter anyagot kaptam. Kb. a
varrat kétharmadánál jártam, amikor éreztem, hogy kezd megkötni. Így bele
kellett húznom. Ennek az lett az eredménye, hogy több helyen sikerült a
kábelkötegelőt is betakarnom az epoxival. Sejtettem, hogy ez nem annyira jó, de
csak másnap derült ki igazán, hogy mennyire nem jó. Mindenesetre maradt vagy
fél kiló bekevert anyag, ami alkalmas volt a feljebb leírt, másnapi keménységvizsgálatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése