Eljött az utolsó simítás a külsőn (hogy aztán finishbe
forduljak a hajó belsejével is).
Miután az alapozó megkötött és látszólag elég
kemény bevonatot adott jöhetett az a réteg ami megadja a hajó személyiségét (de
szépen fogalmaztam). Kevésbé patetikusan most jön a festés.
Korábban a
rozsdamentes anyagok és a műanyagok előtt azt tartották, hogy a hajó festése
nem egy folyamat amit elkezdenek, majd befejeznek hanem egy állapot, egy állandó dolog, ami a hajó születésével kezdődik és tart egészen …a tenger fenekéig. Nos nagyon remélem, hogy nekem ez csak egy folyamat
lesz.
Miután átcsiszoltam az alapozott réteget szinte simára (kulcsszó a
„szinte”), jöhetett a festék. Mivel első felkeverésre egy kicsit sűrűnek tűnt,
így higítottam r ajta (ekkor még mindig sűrű volt), majd még higítottam
(valahol ezen a ponton lehetett jó), majd még egy kicsit higítottam (…). Mondhatnám, hogy addig higítottam amíg jó nem lett, de a megfelelő
állapotot valahol menet közben átléptem, így az első adag kissé vékonyra
sikerült.
Az hamar kiderült, hogy ilyen hígan nem fed rendesen, viszont az is,
hogy a gyors száradás teljesen megfelel a valóságnak. Sőt a harminc fokos
hőmérsékletnek hála, még annál is gyorsabban száradt. Kb 5-10 perccel a
felkenés után már száraz tapintású volt a felület.
Még javában hengereltem a
festéket, amikor eddig ismeretlen jelenséggel találkoztam. Sötétzöld
pókhálószál úszott el előttem, majd mielőtt még megmenthettem volna (főleg a
festést féltettem) nyomtalanul beleolvadt a frissen felhengerelt festékbe. Ez
egy kicsit gyanús volt, de nem értem rá vele hosszabban foglalkozni. De nem maradtam
le semmiről, ugyanis egyre több és több pókháló érkezett. Végül inkább
vattacukor szöszre hasonlított, de minden szál, amint leért a frissen festett
felületre, nyomtalanul eltűnt. Először arra gyanakodtam, hogy a henger kezd feloldódni a túl sok hígítótól,
de valójában maga a festék produkálta ezt a jelenséget. Ahogy az egyre száradó
festéket hengereltem, a henger felkapta a festéket és szó szerint
vattacukorszerű szálakat húzott, amiket aztán a legkisebb légáramlat is
elrepített. Majd amikor ezek a szálak visszaértek a frissen festett felületre,
a festékben lévő hígító feloldotta őket és ismét a festék részévé váltak.
Szóval jól szórakoztam.
Mivel a festék leírása szerint 30 perc után önmagával
átfesthető, így kb egy óra pihenés után újra nekiveselkedtem. Nem kellett
volna. Az ugyanis, hogy a felület száraz tapintású, nem egyenértékű azzal, hogy
megszáradt. Ennek köszönhetően amint a következő festékréteg rákerült, az
rögtön feloldotta a megszáradt külső kérget és a legfinomabb érintésre is
felszedte a festéket…alapozóig. Nem volt mit tenni, várni kellett legalább egy
napot.
Másnap amikor újra nekiálltam, már lényegesen jobb volt az eredmény.
Mivel ezt az adagot már nem hígítottam túl, így nem is oldotta fel a korábbi
réteget és egész egyenletesen lehetett festeni. Sajnos a hengert előző nap nem
mostam ki, így az is használhatatlanná kötött. Jobb híján ecsettel álltam neki
a második rétegnek. Szerencsére kiderült, hogy ecsettel simábban tudok dolgozni
ráadásul bőven maradt még festék egy harmadik rétegre is. Ennek köszönhetően
végül három réteg festék került fel. Bár a festék a negyedik napra teljesen
átkeményedett, azért úgy döntöttem hogy vízretétel előtt (ami már csak
tavasszal várható) még egy-két réteg lakkal fogom megerősíteni a festést.
Eddig tehát így állunk: 3 réteg epoxi amiből a középső a laminátum, 1 réteg glettelés ami majdnem az egészet befedi, 3 réteg alapozó ami jó kemény, 3 réteg festék, ami zöld.
 |
| Zöld. |
 |
| Az asztalon közben a kormánylapát is készülődik |
