Apróságok

 Egy kicsit elmaradtam a blog írással, aminek leginkább az az oka, hogy semmi különlegeset nem csináltam. Csak apróságokat - igaz azokból sokat - hogy az összeállításnál már minden a lehető legkomplettebb állapotban legyen (ráadásul egy rövid hétvége nem is nagyon kedvez a komolyabb beavatkozásoknak). Ilyen apróságok, pl. a bordák körbelécezése persze csapolással, mert az szép, viszont lényegesen tovább tart mintha simán csavaroznám, valamint az első borda alsó sarkainak a javítása, mert egy kicsit elszabtam a kivágást, amin a víznek kell majd jönni-mennie (ha már egyszer bekerült a hajóba), így ezen kellett egy kicsit faragni. Ezen kívül az oldalpalánkokra is felrajzoltam a bordák illesztési helyeit. Desszertként bejött még egy polc előkészítése is ami persze nem a hajóhoz tartozik. Szóval ilyen apróságokkal készülök a május elsejei négynapos hétvégére.

A sátor lassan megtelik hajóval.

2018.04.08.

 Miután megrajzoltam és kivágtam a fő elemeket nem volt más hátra, mint … megépíteni a hajót. Ehhez először az építőállványt kellett összeállítani. Ez egy hektikusan leejtő kertben nem is volt olyan egyszerű. Igaz olyan bonyolult sem, mint ahogy azt elsőre gondoltam. Az állvány sajátossága, hogy a négy alátámasztási pont nem egy síkba esik, hanem igazodik a majdani hajófenék görbületéhez (vagy ha már fenék, akkor legyen domborulat). Építés közben az is kiderült, hogy a kert leejtése pont kapóra jön a négy alátámasztási pont megfelelő szintezéséhez. Alig egy óra alatt végeztem is. Mikor ráfektettem a hajófeneket, komoly késztetést éreztem, hogy odapróbáljam a már elkészült alkatrészeket. A swertszekrényt, a fartükröt, a középső bordát…és egy méretes szorító meg egy kis kötél segítségével az egyik oldalpalánkot is. És ekkor hirtelen elkezdett hajó formát ölteni. Na meg azt is megláttam, hogy mennyi faragnivaló van még. Kapásból a swerszekrény alját alkotó, a gerinchez kapcsolódó két léc hozzágyalulása a fenék frissiben kialakult ívéhez. Miután ezzel megvoltam kilyukasztottam a hajót. Nem véletlenül, hanem hogy a swert nyílásán keresztül szorítóval tudjam rögzíteni az egészet, míg a szükséges csavarhelyeket bemérem és kifúrom (na meg amúgy is kell majd ott egy rés). Ezután az egészet a helyére csavaroztam - egyelőre ragasztás nélkül.  A térhatás kedvéért kivágtam és beállítottam a hajóba az első bordát is ami egyúttal az árboctalp is lesz. Ezen a ponton ismét felülírtam a terveket. A bordák és a hajó elemeinek találkozásához a tervek szerint semmi sem kell, csak megfelelő mennyiségű epoxi. Ezt én annyiban módosítom, hogy a bordák illeszkedő éleihez – csapolással és ragasztással – tölgyléceket illesztek, amikhez sokkal erősebben (csavar + ragasztó) tudom majd rögzíteni az oldal elemeket. Na ez az ami nem kevés plusz munkát jelent, tekintve, hogy ezeket a léceket a vastagságukból adódóan az oldalak és a fenék ferdeségéhez kell illeszteni, leginkább gyalulással.

 Mikor az így összeállt fél-hajón végignéztem két dolgot állapítottam meg:

1. de jól fog kinézni,

2. de messze van még az.

 Persze megint eszembe jutott, hogy ha lenne rá rendesen időm (mondjuk semmi más dolgom nem lenne) akkor kb. 2 hónap alatt meg lehetne építeni az egészet.

Addig is apró lépésenként haladok. Bár igazán csak a hétvégék egyik napján tudok vele foglalkozni, de azért egy-egy hétköznap is kirohanok, hogy újabb és újabb merevítő léceket rögzítsek a bordákhoz.  (azt hiszem ez kezd függőséggé válni)

Most így állunk

Rajzolgatunk...rajzolgatunk?

2018.03.30.

 Hát ez is eljött. Hajót rajzolok… aztán kivágom és összeragasztom. De addig még megigazítom a sátrat mert az egész éjszaka tartó eső miatt két helyen is összegyűlt az esővíz a tetőponyvában, amit úgy kellett kiönteni, hogy se a munkadarabokra se a nyakamba ne zúdítsam. Ezt olyan kilencven százalékosan sikerült megoldani. A maradék tíz százalékon megosztoztam a mai napi munkadarabokkal. Meg kell mondjam, hogy sokkal melegebb – vagy inkább kevésbé hideg – volt, mint ugyanez februárban, de messze van még az az idő, amikor ez valami jóleső reggeli zuhany lenne a kánikulában. Mindenesetre megpróbáltam a minimumra csökkenteni az ismétlés esélyét a sátortető megfeszítésével. (és persze izgulok hogy jó lett-e mert amíg ezeket a sorokat írom odakint szakad az eső)

 Miután a sátorral végeztem, nekiveselkedtem a munkának. Hittem is meg nem is, hogy jó lesz az előző napi ragasztás, de jó lett. A kinyomódott ragasztót leszámítva egész sima és egységes felületet kaptam. Már-már büszke voltam magamra. A kihabzott ragasztót most csak annyira távolítottam el, hogy a rajzolásnál ne legyen útban. Az összeállításnál úgyis komolyabban rendbe kell tenni az elemek felületeit. (azért jó végre azt írni, hogy elemek, mert ezek már nem „csak” faanyagok, hanem már igazi hajóalkatrészek).

 Mérj kétszer – OK háromszor - vágj egyszer! Nem volt hülye, aki ezt kitalálta. Bármennyire is igyekeztem pontosan mérni, első nekifutásra simán belerajzoltam két hibát is az oldalpalánkokba. Szerencsére mindkettő olyan volt, hogy ha nem veszem észre és úgy vágom ki az elemeket, utóbb akkor is korrigálhattam volna. De észrevettem, átrajzoltam és … most másfél nappal később azon jár az agyam, hogy tuti jó lett-e pedig ott helyben már összepróbáltam a kivágott darabokat és jók voltak. Szóval az itt-ott, neten összeszedett tudásommal (tudás…hát hogyne) nekiálltam az oldalelemek kivágásának. Tényleg vágással kezdtem, mert a két oldalelemet, lévén egymás tükörképei a terv szerint a hosszában félbevágott és egymásra fordított 6mm-es lapokból kell kivágni. A lapokat alátámasztottam egy korábbi lakásfelújításból maradt hungarocell táblákkal ami egyrészt simán és egyenletesen megtartják, másrészt a vágásnál is gond nélkül átviszi őket a fűrész. Tehát először hosszában vágunk. Egyenesen. Gyerekjáték… a vizes talajon, fél térden, egyenesen végigtolni az üvöltő körfűrészt. (Valahogy képtelen vagyok összebarátkozni a körfűrésszel. A dekopírfűrésszel jó haverságban vagyunk, de ezzel az üvöltő, sivító eszközzel nem találom a közös hangot.) Azért sikerült félbevágni.

 Miután ezzel megvoltam, nekihasaltam a rajzolásnak. Amikor minden pontot felmértem, leellenőriztem, majd ismét megmértem, elővettem a két egymásba tolt kábelcsatornát és a felrajzolt pontokba vert szögekhez csipeszeztem, hogy az íveket is megrajzolhassam.

 A korábban írt két elrajzolástól eltekintve egész jól sikerült. Azért mielőtt nekiestem a vágásnak még egyszer alaposan áttanulmányoztam a tervet, hogy tényleg akkora, ott hajlik, úgy görbül ahogy a rajz szerint kell, és bár cseppet sem voltam nyugodt azért nekiveselkedtem és kivágtam …az egyik lapot. Igen, mindkettőt kellett volna egyszerre, de csak „félúton” vettem észre, hogy a „hosszában félbe” vágás után elfelejtettem átállítani a körfűrész vágási mélységét, így csak a felső lapot vágtam át teljesen, az alsót csak félig. Sebaj kezdjük újra. Másodikra sikerült. Ezután némi átrendezést követően már bátrabban és magabiztosabban álltam neki a fenéklemez rajzolásának és kiszabásának. (közben rájöttem, hogy nem kell nekem a vizes talajon térdelnem. Nosza cipőt le és „be a hajóba”).

Oldalpalánk és...

 ...fenéklemez rajzolás.

 A kész darabok.

Beültem a "hajóba"

Itt a tavasz pang a pity...ragasztás

2018.03.28.

 Végre elég tavaszias volt az idő, hogy összeragasszam a fő darabokhoz a táblákat. Mivel várhatóan nem lesz annyi helyem, hogy az először összeragasztott táblát félretegyem amíg a másik táblát ragasztom, így az emeletes ragaszás mellett döntöttem. Némi további két és négykezi segítséggel sikerült a lapokat elhelyezni és rögzíteni úgy, hogy jó is legyen meg szép is. Na jó ez utóbbi helyett úgy, hogy súlyozáskor a ferdére gyalult felületeken ne kezdjen szétcsúszni a két lap. Korábban végeztem egy próbaragasztást, ahol versenyeztettem az epoxit a poliuretánnal (ez itt reklám helye: Bison PUR kültéri, kifejezetten fa hajókhoz való, tengervíz álló ragasztó). Igyekeztem azonos kihívások elé állítani a két versenyzőt: azonos faanyagok, azonos méret, azonos felületminőség, azonos nyomás, azonos száradási idő és hőmérséklet. Nos a ragasztás erősségét csak a kezem erejével tudtam tesztelni, de a poliuretánhoz képest az epoxi megalázó vereséget szenvedett. Nem volt gyenge az epoxi sem, de önmagában merev és rugalmatlan lévén (persze üvegszálas laminátumban egészen más, de itt most egyszerű ragasztásról volt szó) amikor a feszítésnél a faanyag kezd meghajlani, akkor bizony hamar beadja a derekát. Ezzel szemben a poliuretán rugalmasabb (azért a kinyomódott anyagot nem könnyű hajtogatni) így a szétfeszítéskor hosszan követi a fa elhajlását, és végül a fa adta fel. Tehát a kétszereplős versenyben az epoxi csak a harmadik lett. Második a fa, és első a poliuretán ragasztó. Hozzá kell tennem, hogy a kinyomódott pur ragasztó leginkább a sokak által ismert purhabra emlékeztet, így semmiképp nem nevezhető szépnek, tehát eltávolítandó.

Azért voltak aggályaim a ragasztás sikerességével kapcsolatban de végül másfél nap száradás után – az előírt 24 óra helyett -  egész rendesen összeragadtak. A súlyozásnál a helyben fellelhető - az orrtőke gyalulásánál már használt  - 30 kilós hobbivakolat mellet egy 25 kilós csemperagasztó és egy érzésre kb. 15 kilós homokzsák kapott még szerepet.

 Szendvics

Súlyos társaság

Valahogy így...

Az orrtőke

2018.03.15. – 03.16.

A március 15-i négynapos hosszú hétvégéből két teljes napot terveztem a hajóépítésre szánni, amiből másfél lett. (Néha eszembe jut, hogy ha csak ezzel tudnék foglalkozni, akkor milyen tempóban haladhatnék - persze technológiai szünetek akkor is lennének, mint pl. a ragasztások száradása)

15.-én - a félnap alatt – egy pár apróságot csináltam csak. Pl. kivágtam a fartükör felső szélén lévő bemélyedést és szépre csiszoltam az egész darabot (erről nincs kép, szóval mindenki képzelje el magának, annyit segítek, hogy tök jó lett), illetve kivágtam a másnapi munka alapdarabját.

Az orrtőke (a másnap).

Férfiasan bevallom tartottam ettől a darabtól. Úgy kezdődött, hogy vettem egy jókora darab tölgyfa deszkát, amiről kiderült, hogy bükk. Aztán vettem hozzá további két tölgyfa deszkát, amiről nem derült ki semmi, viszont a három együtt kiadja a szükséges 60 mm vastagságot, és legalább igazán szép mintát kapok. De az sem baj, ha nem lesz szép csak jó, mert a beépítés után úgysem fog belőle látszani semmi.

Mindenekelőtt úgy kellett őket összeragasztani, hogy kiszabható legyen belőle a szükséges darab. Ennek a darabnak trapéz a keresztmetszete úgy, hogy az egyik végén a keresztmetszeti magassága kisebb, és ráadásul az egész ívelt. Na így leírva ez kb. értelmezhetetlen, de legalább a tervrajz alapján sem sokkal jobb a helyzet. Mondhatnám, innen szép nyerni.

A középre kerülő bükkfa deszkából még előző nap kiszabtam az oldalnézeti méretek alapján az alapdarabot (a képen a jobb oldali rajz). 

Aztán a kész forma alapján hozzáalakítottam a tölgy deszkákat. Ezután csapoltam, ragasztottam, szorítottam … és vártam.  A tervben szereplő megjegyzés csavarozást is említ, azonban én inkább csapolást alkalmaztam, mondván a gyalulásnál elég komoly akadály lesz maga a legyalulandó anyag mennyisége is, nem kell azt még belerejtett acélcsavarokkal is nehezíteni.

A száradás idejét kihasználva összeillesztettem a swertszekrény hátuljához kapcsolódó bordát illetve annak a felső merevítő lécét. Egyelőre csak méretre vágtam és összecsavaroztam de az így összeállított darab megvillantott valamit abból, hogy ez talán tényleg hajó lesz.

Az orrtőke ragasztásának végeredménye egy ívelt téglatest, tekintélyes tömeggel. (Lehet hogy van ennek valami saját mértani elnevezése?). Innen már csak a gyalulás volt hátra.

Ehhez először a darab egyik végén egy bekezdést kellett csinálni, ami már a végleges méretet adja ki, majd jöhetett a gyalu. A kezdeti lendület hamar alábbhagyott. Akárhogy csináltam, csak a munkadarabot rángattam ide-oda, persze a hozzárögzített asztallal együtt, miközben a fa csak szomorúan hasadozott ráadásul itt-ott minduntalan kitöredezett. Kis töprengés után rájöttem, hogy hatékonyabb lenne éles(ebb) gyalupengével. Nosza elő a fenőkövet. Ezután már csak a penge előállását kellett beállítani (ez a penge „kilógása” a gyaluból és azért írom ide, mert örülök, hogy végre ezt is megtanultam, hála az internetnek).

Így már lényegesen hatékonyabb voltam, azonban még így is sikerült az asztalt rendesen körbetaszigálni a konyhában. Mivel tudtam, hogy egy igazi asztalos satupad a maga 100 kiló körüli súlyával nem egy táncolós darab, így nem volt mit tenni, le kellett súlyozni az én satupadomat is (kicsit kisebb, kicsit gyengébb, kicsit könnyebb, de az enyém). Kapóra jött egy zsák vakolóanyag a maga 30 kilójával. Na így már ment. Még a kezdeti „de jó volna egy elektromos gyalu” érzés is elpárolgott. Főként miután a gyalulás nyomán kezdet kirajzolódni a kétfajta összeragasztott faanyag mintája. Mire elkészültem, komolyan elgondolkodtam azon, hogy hogy lehetne ezt a darabot látható módon beépíteni a hajóba. Végül elvetettem ezt a gondolatot és  a fotókra bíztam a darab megörökítését.

Tölgy-Bükk-Tölgy (csendélet derékszöggel, szorítókkal és ragasztóval)

Szendvics, száradásra készen.

A bekezdés

Az egyik oldal (majdnem) kész...még van mit csiszolni rajta.

Hullanak a csiszolólapok...

(most vettem észre, hogy a kész darabról nem készült fotó, ezt hamarosan pótolom)