2018. július 3., kedd

Ég a kezem alatt...a műgyanta

Eljött az első komolyabb műgyantázás ... mit mondhatnék, elég érdekesen alakult.

A művelet eredetileg arról szólt, hogy a fenéklemez és az oldalpalánkok illesztését belülről műgyantával és egymást félig átfedő üvegszalaggal rögzítem…és persze ugyanezt az orrban is, az oldalpalánkok és az orrtőke találkozásánál (a művelet ugyanaz csak a hely sokkal kisebb.

Miután alaposan előkészítettem mindent, (egy napot az elemek csiszolásával töltöttem) a ragasztandó illesztéseket fel kellett tölteni műgyantával. Itt ismét a liszttel kevert verziót használtam ami eddig jól bevált, mert elképesztően kemény anyagot kapok végeredményként, ráadásul a színe passzol a nyír rétegelt lemezek színéhez is. Miután behúztam az illesztéseket és gumikesztyű ide vagy oda, csuklóig ragadtam kihasználva a három órás kötési időt megfürödtem acetonban (csak csuklóig) és méretre vágtam az üvegszalagot majd gondosan bekészítettem a hajóba. A ragasztást az úgynevezett „wet on wet” módszerrel akartam csinálni, hogy ne kelljen egy homorú felületet csiszolgatnom a végén. Ez azt jelenti, hogy a részben megkötött epoxi feltöltésre rögtön rákenem a következő réteget (ebben az esetben üvegszalaggal együtt). Mivel ilyet eddig nem csináltam így gondosan elolvastam az elérhető információkat, sőt még youtube-on is nézegettem videókat (amatőr hajóépítő, na).  A legnagyobb dilemmám az volt, hogy mikor lehet kenni a következő réteget. Minden vonatkozó szakirodalom azt írja, hogy akkor, amikor az epoxi ragacsossá válik. Köszi! Hogyan válhat ragacsossá valami, ami eredetileg is az. Azért bíztam benne, hogy érzékelni fogom a különbséget. Ez be is jött. Mit mondhatnék, egyszercsak elkezdett ragacsossá válni. Bekevertem a dobozban maradt epoxit, ami így kb 3,5 dl lett, majd nekiálltam a műveletnek. Egész könnyen ment...egy darabig. Bekentem a felületet epoxival, beleragasztottam az üvegszövetet, majd ecsettel addig kenegettem rá a műgyantát, amíg teljesen át nem itatódott és a légbuborékok ki nem szökhettek az üvegszövet alól. Nem kapkodtam, mert a három órás kötési idő bőven elegendő…-nek tűnt. Egy aprósággal nem számoltam. Az időjárással. Azt hiszem, erről le kell szoknom, főként mivel épp egy olyan járművet építek, aminek a maghajtása is erősen időjárásfüggő. Kb. a hajó negyedével végeztem, amikor a szemem sarkából úgy tűnt, mintha egy halvány párapamacs szállt volna el a közelemben. Nem nagyon érdekelt, folytattam a munkát. Azt érzékeltem, hogy az epoxiban beindult a vegyi reakció, mert érezni lehetett, hogy melegszik az edény. Aztán újabb párpamacs. Kezdett gyanús lenni. Mire rájöttem, hogy a műgyanta az és nem pára, hanem füst, már nem sokat tehettem. Hogy mi történt, ahhoz érdemes tudni, hogy műgyanta kötéséhez általában 20 és 25 fok közötti hőmérséklet az ideális. Ekkor érvényesek a műszaki paraméterek, úgy mint fazékidő, kötési idő, csiszolhatóság, stb. A hőmérséklet emelkedésével a vegyi reakció és a kötési idő felgyorsul. 30 fok volt. a gyanta elkezdett melegedni, először csak kicsit, a melegtől felgyorsult a vegyi reakció, amitől tovább melegedett, amitől tovább gyorsult a kötés, amitől továbbmelegedett, majd még gyorsabban kötött, amitől még melegebb lett amitől még gyorsabban kötött amitől felforrósodott. Miután elkezdett füstölni kb másfél perc alatt kőkeményre kötött. Nem volt mit tenni, kitettem az edényt a sátorból és hagytam had fortyogjon magában (azért azt sajnáltam hogy az így elveszett epoxi bőven elég lett volna az egész műveletre).

Ezután már óvatosabb voltam. Kisebb mennyiségeket kevertem be és még vízhűtésről is gondoskodtam.


 Végül sikerült egész szépen megcsinálni. 




Az orr...van még mit szépítgetni rajta
vízhűtés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése