A maradék bordák.
Miután elkészültek a zárt bordák, így már csak a kabint alkotó három borda maradt hátra. Az 5. a 6. és a 7. borda. Ezek nem véletlenül maradtak a végére. Az összeállításuk lényegesen bonyolultabb a korábbiakhoz képest ráadásul időközben beköszöntött az ősz is, ami főként a hűvös idő beálltával, újabb feladatokkal színesítette a munkát.
Mindenekelőtt fűthetővé kellet alakítanom az öreg konyhát
ahol dolgoztam. Ehhez érdemes tudni, hogy a helyiség belmagasság kb. 4 méter
(vagy több), a hőmérséklet így télvíz idején mindössze 6-7 fokkal tér el a
külső hőmérséklettől (mondjuk azt legalább felfelé), tehát ha kint 0 fok van,
akkor bent 6-7 fok körüli kánikulában lehet dolgozni. Na mármost az ember fel
tud öltözni, legfeljebb fázik, vagy sokat gyalul, hogy kimelegedjen, na de a
műgyantától hiába is várnánk hasonló önállóságot. Neki bizony be kell fűteni,
minimum 20 fok fölé. Mindehhez a 14-15 fok hőmérsékletkülönbség leküzdéséhez
van egy úgynevezett teakályám (szép magyar szóval sparhelt), aminek az égéstere
kb. akkora, mint egy mikrohullámú sütő belseje - kicsi. Na ide kéne annyi fát
bepakolni, ami képes felfűteni a helyiséget és a vastag áthűlt falakat műgyanta-konform
hőmérsékletig. Ez gyakorlatilag egész napos szorgos adagolást jelen, hogy nap
végére elérjük a bűvös 22 fokot. (Gyermekkori emlékeim szerint ez a helyiség
sosem látott ilyen meleget, így félő volt, hogy nem is lehetséges elérni ezt a csodálatos
értéket.) Meglepő módon nap végére általában elértem a kijelölt célt, a 22
fokot (egy tizeddel sem többet). Sőt a második alkalommal már azt is sikerült
elérnem, hogy a füst a neki kijelölt irányba – a kéményen kifelé - haladjon. Az
első alkalomra pedig boruljon jótékony homály (füst).
Következő komolyabb feladat a bordák felső, a kabintetőt
tartó ívelt résznek a kialakítása volt.
Erre alapvetően két megoldás tűnt elérhetőnek. Az egyik,
hogy vékony, könnyen hajlítható lécekből laminálva, formára hajlítottan
készítem el, illetve a másik, hogy egy darabból vágom ki.
Mivel a végeredmény tekintetében látványosabbnak ígérkezet
az első megoldás, így azzal kezdtem (ebből persze már kiolvasható, hogy nem
azzal fejeztem be). Máig nem egészen értem hol csúszott el a dolog, de a
lényeg, hogy az 1:1 arányú rajz szerint 7 db fa „tuskót” csavaroztam fel az
asztalként szolgáló lapra az ívnek megfelelően, amelyek így - terv szerint - megadták
a hajlítás ívét, majd a beragasztózott léceket összefogva hozzájuk szorítottam.
Másnapra meg is kötött ám a rögzítés feloldása után nem várt fordulatként az ív
„kirúgta magát” mintegy 1,5 – 2 cm-rel kiegyenesítve és ezzel tűzifává
változtatva saját magát.
Ahogy nem sikerült...
Miután kibosszankodtam magam, áttértem a B verzióra. Megfelelő széles deszkából kirajzoltam a szükséges ívet, majd kivágtam, szépre gyalultam az éleket és ezzel kész is lettek a felső ívek. Szám szerint hárman.
...és ahogy sikerült
Jöhetett a következő mozzanat a bordák összeállítása.
Ez önmagában nem tűnik bonyolultnak, azonban itt nem álltak
rendelkezésemre sablonként a kivágott bordák, amikhez rögzíthettem volna a
lécezést, hanem csak a rajz, amihez nem tudtam odaszorítani a munkadarabokat.
Így jobb híján a rajz mentén az asztalhoz csavarozott „tuskókhoz” rögzítettem a
készülő elemeket.
Bár az eredeti elképzelés szerint a bordákat alkotó léceket
a jobb kötés érdekében átlapolással illesztettem volna egymáshoz, azonban a
nagyon lapos szögek miatt a bordát alkotó lécek olyan hosszan csatlakoznak
egymáshoz hogy elengedhettem ezt a nem kevés plusz munkát jelentő megoldást.
Remélem a kész alkatrészek azért egymást azért nem fogják elengedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése