június 03, 2018

Apróságok – második rész…avagy még egy lépés vissza


 Egy darabig gondolkodtam, hogy mi legyen a fejezet címe, mert először „apróságok – második rész” lett volna, de mikor belefogtam a megírásába rájöttem, hogy tulajdonképpen itt ismét újragyártott dolgokról van szó. Így aztán a fejezet megkapta a „még egy lépés vissza alcímet is. Ha így folytatom a visszalépéseket, akkor hamarosan vihetem vissza a faanyagokat a kereskedésbe.

 A hátsó ülés merevítő szegélye.
 Sajnos ez a darab is a gőzölős hajlítási technika áldozata lett. Bár sokáig úgy nézett ki, hogy rendben lesz, megpuhult meghajlítottam, megszáradt, úgy maradt, de mikor a felszerelés előtt egy picit még hajlítottam volna rajta, csak annyit mondott, hogy reccs, majd tűzifává változott.
Mivel nyilvánvaló lett, hogy újra gőzöléssel kell kezdenem a munkát (hogy nap végére biztosan hajlíthatóak legyenek a darabok) így újra összeszereltem a gőzölőt. Ismét betöltöttem a gőzágyúba a koszorúléceket és a hátsó pad szegélyéhez vásárolt anyagokat majd hagytam őket párolódni. Mivel a hátsó pad szegélyénél komolyabban meg kell hajlítanom a léceket ezért itt ötvöztem a gőzölést és a réteges ragasztást. Ehhez 5 x 20 mm-es léceket vettem (amik gyorsabban át is gőzölődtek) és sablonra hajlítva öt rétegben ragasztottam össze őket. Na ez már tényleg úgy maradt.

Rétegragasztás


Már csak a kinyomódott ragasztót kell eltávolítani

 Amíg a gőzölő tette a dolgát én néhány aprósággal próbáltam haladni. Ilyen volt pl a fartükröt támasztó darab illetve az árboctámasz beillesztése a helyére. Továbbá az árboctámasz alsó felére ragasztottam egy darabot a 12 mm-es rétegelt lemezt megerősítésként.
Mivel aznap délelőtt látogatók is érkeztek - megszemlélni a hajógyárat - így tényleges munkára csak a délután jutott. Így aztán ebbe a napba ennél sokkal több nem fért – na jó egy kis csiszolásra mindig kell időt szakítani - így a nap végén még súlyos társaságba helyeztem az egész nap gőzölődő koszorúléceket, hogy az elkövetkező napok alatt felvegyék a szükséges görbületet.


beillesztve...

...beragasztva
Súlyos társaság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése