Laminálás

 Nem volt mire várni, eljött az a munkafázis amitől – magabiztosság ide vagy oda – tartottam Mint kiderült teljes joggal.

 Valamikor az élek összeragasztása és a laminálás között még elkészítettem a baum és a gaff rúdját, valamint a baum villáját is. Terveim szerint ez a két alkatrész - és velük együtt az árboc is - csak színtelen lakkozást fog kapni, így igyekeztem szép munkát végezni

Gaff és baum...gyalulás előtt

 Egy szép napon kikanyarodtam Budakeszire, hogy Alvinéknál megvegyem a lamináláshoz szükséges üvegszövetet és műgyantát. Ezen a ponton még hittem a frissen megszerzett műgyantás tapasztalatomban … ami estére kb. semmivé olvadt.

 Amikor már kezdtem egészen ráérezni erre a hajóépítés dologra (értsd: végre megtanultam egyenesen fűrészelni és viszonylag gyorsan és pontosan tudtam újabb és újabb alkatrészeket elkészíteni) eljött az a pillanat amikor a hajó – vagy inkább a munka – azt mondta: „nem kéne ezt ekkora arccal csinálni”.

 Nosza lamináljunk, ami nem más mint a hajótest teljes beburkolása műgyantás üvegszövettel. Ahányszor kézbe veszem az üvegszövetet mindig elcsodálkozom rajta, hogy egy ilyen törékeny és rideg anyag mint az üveg, mennyire másként viselkedik ha hajszálnál is vékonyabb (mondjuk pókfonál vékonyságú) szálakká húzzák és ezekből a szálakból szövetet készítenek. Az eredmény egy nagyon kellemes tapintású, rugalmas, hajlékony, nehezen elvágható és kézzel nem eltéphető szövet, ami úgy csúszik mint a szatén. Szóval tulajdonképpen akár jó is lenne vele dolgozni, de mivel önmagában nem sokat ér, így muszáj valami ragacsot is alkalmazni hozzá. Mondjuk műgyantát.

  

 Mindenek előtt jöhetett a laminálást előkészítő csiszolás.

 Utálok csiszolni!

 Nagyon.

 Géppel is.

 Ráadásul a „gyorsan lecsiszolom és kész is van” itt nem érvényes, Ez bizony elég aprólékos munka. Minden korábban lecsöppent ragasztó vagy műgyanta cseppet eltüntetni, a fa részeket simára és az éleket ívesre csiszolni bizony türelmet és időt igénylő munka (ez utóbbinak komoly jelentősége lett a munka folyamán).

 Mikor megfelelőnek ítéltem a felületet gondosan lesöpörtem róla a port egészen addig amíg a legkevesebb söpörnivalót is találtam rajta.

 Ezután le- és kivágtam a szükséges üvegszövet darabokat, gondosan előkészítettem, hogy majd kézre essenek, majd jöhetett az első réteg műgyanta. Ennek a funkciója, hogy fába beszívódva megfelelő alapot biztosítson a laminátumnak. Itt sajnos elkövettem azt a hibát, hogy alulbecsültem a munka időigényét és azt gondoltam, hogy az epoxi kötési ideje alatt kényelmesen sikerül majd az egész felületet beborítani, így aztán egy bátor mozdulattal bekevertem majd' két liter epoxit és bekentem vele a teljes külső felületet. Nem kellett volna, de ha már megtettem, csak előre menekülhettem.

 Nem gondoltam, hogy könnyű lesz a nagy üvegszövetekkel dolgozni, de hogy ennyire nehéz lesz azt el nem tudtam képzelni. Ha részletekbe is bele mennék, akkor ez többkötetes bejegyzés lenne, így csak néhány apróság ami nehézzé teszi ezt a műveletet:

 Az epoxival átitatott szövetek csúsznak, lassan ugyan mint a vajasmézes kenyér a falon, de csúsznak. Így a túl nagy darabok hajlamosak összegyűrődni, amikor a levegőt próbálom kiszorítani alóla. Amikor a hajó oldalán lefolyó műgyantát próbálom felhúzni ezzel jó eséllyel összegyűröm a már kisimított szövetet. A laza szerkezet miatt a szövet bizonyos mértékig felveszi ugyan az ívek miatti torzulásokat, azonban a túlzott görbületek vagy a sarkok miatti torzulások a legváratlanabb helyeken okoznak gyűrődés (sosem ott és sosem akkor ahol és amikor az ember számítana rá). Ezeket a gyűrődéseket eltüntetni nem lehet, legfeljebb odébb terelgetni a bekenő lappal. Ha szerencsém van, akkor egészen a szövet széléig tudom terelgetni, és akkor ki lehet „simogatni” az anyagból - persze legtöbbször nincs szerencsém, Az éleknél az ember azt gondolná, hogy ha valahol, hát ott rendesen ráfeszül az anyag a hajótestre. Hát nem, még véletlenül sem. A legtöbb buborék pont az éleknél maradt a szövet alatt. A széleknél túllógó szöveten szépen végigfolyik a műgyanta és vagy összegyűlik a szegélylécen, vagy továbbfolyik az ember ruhájára. Ennek köszönhetően a nadrágom annyira átázott, hogy a munka végén a zsebemben tartott telefont komolyan ki kellett tépni a zsebemből. …és még hosszan sorolhatnám mindazt, amit nagy valószínűséggel a saját gyakorlatlanságomnak köszönhetek.

  Mivel a napi munkát elég későn kezdtem (itt jön képbe, hogy aznap délelőtt még az anyagbeszerzéssel voltam elfoglalva és csak kb. délután 4 óra körül kezdtem neki a tényleges laminálásnak), így persze a vége is elég későire sikerült.  Mondhatom, hogy rám sötétedett.  Elfáradtam és kevés hijján a kedvem is elment az egésztől, ráadásul a végeredmény is elkeserítően ronda lett (fel is adtam azt a tervet, hogy before/after képeket készítsek).

Másnap a megkötött epoxit látva egy kicsit megenyhült ez a kedvetlenség, és miután a hibákat is kijavítottam újra bizakodó lettem, hogy talán még idén ősszel vízre kerülhet.

Előkészületek

Szabás előtt