2018. szeptember 19., szerda

Ismét belül.

Tehát kész a szín.
 Ezután már csak be kell fejezni a belsejét, ami akkor még alul volt…de már nem sokáig.
 Egy rövid gondolkodás és egy emelési próba után úgy döntöttem hogy, meg tudom fordítani egyedül is. Ezt úgy oldottam meg, hogy elhúztam az állványon az egyik oldalra egészen addig, amíg még éppen megtartja az állvány. Majd a félig lelógó oldalát felemeltem amíg kb. egyensúlyba került az oldalán állva. Miután az oldal íveltsége miatt ebben a helyzetben még véletlenül sem tudna megállni magától, át kellett jutnom a hajó másik oldalára úgy, hogy lehetőleg semerre sem boruljon le. Erre két lehetőség volt, vagy villámgyorsan átrepülök és elkapom mielőtt kibillenne a rendkívül kényes egyensúlyi állapotából, vagy óvatosan körbesétálom miközben egy pillanatra sem engedem el. Az utóbbi mellett döntöttem, így apró lépésekkel átmentem a hajó másik oldalára úgy, hogy egész jól megtartottam a hajót. Miután átkerültem a hajó alá, szép lassan óvatosan elkezdtem leengedni, immár a fenekére. Ezen a ponton a hajó formája (az ívelt oldala) és a gravitáció együttes erővel elkezdtek ellenem dolgozni (a hálátlanok). Egy darabig álltam a sarat, de sajnos eljött az a pillanat, amikor a hajó az íveltsége miatt mindössze egyetlen ponton érintkezett az állvánnyal és így – ha lehet – még instabilabb lett.  Egy rossz fogás és a hajó orra leesett az állványról. (v.ö: a hajó átfordítása, amitől minden hajóépítő tart).
Az esés eredménye egy kb. arasznyi hosszú de szerencsére nem túl mély horzsolás az orr közelében.
 Ennek volt egy pozitív hozadéka is: eddig gondolkodtam rajta, hogy elég kemény lesz-e ez a festék vagy húzzak rá egy (két-három) lakkréteget is. Nincs több dilemma, újabb rétegek kerülnek a hajó aljára…amint kész a belseje.

 Most azonban következzen az enteriőr.
 Mit mondjak lelombozó volt a kész külső után újra találkozni a csak szerkezetkész belsővel. Szerencsére átgondolva a teendőket már láthatóvá vált a munka vége.
Ilyen apróságok maradtak hátra:
  • szegélylécek,
  • üléslapok,
  • svert,
  • kormány összeállítása (az alkatrészei már külön-külön kész voltak, csak egy kiadós epoxizás hiányzott)
  • valamint az orrban és a hátsó sarkakban lévő merevítő betétek befaragása és beragasztása (biztos van ezeknek valami becsületes hajós neve is)

 Szóval már egészen jól behatárolható az őszre tervezett munka. És itt végleg elbúcsúztam az idei vízretételtől. Viszont így tavaszra már csak négy dolog marad: 1. árboc, 2. vitorla, 3. szerelvények, veretek felcsavarozása, 4. egy (két-három réteg) külső lakkozás.

 Beszegem a hajót.
 Ez már tényleg hajó.  Sokat töprengtem a belső szegély megoldásán, végül – ismét csak a tervtől eltérve – úgy alakítottam, ki, hogy fenyő távtartó léceket és bükk szegélylécet fogok építeni belülre. Ennek egyik oka, hogy égen-földön nem lehet csomómentes fenyőléceket kapni ahhoz, hogy végigmenő lécet használjak (valószínűleg az utolsó négy darabot is én építettem be a külső szegélybe), másik, oka, pedig, hogy a majdani szerelvények rögzítéséhez a keményfát alkalmasabbnak találtam. Tovább fokoztam a helyzetet azzal, hogy ott, ahol várhatóan szerelvények lesznek, a távtartó lécbetéteket is keményfából csináltam.
 Persze kb 4,5 méteres léceken nem lehet kapni – meg amúgy sem tudnám elszállítani, így ismét toldanom kellett. Rögtön ráéreztem a bükkfa keménységére. Mire a toldás átfedését ferdére gyalultam, én is és a gyalu is kimelegedtünk. Végül szépen összecsiszoltam és keményen összeragasztottam őket, némi csapolással megerősítve. Másnap persze kiderült, hogy ez nem igaz, de addig még hittem, hogy ez így jó lesz. Hogy ne kelljen állandóan műveletet váltani, előkészítettem a ragasztáshoz a swert léceit is. Ezt vörösfenyőből csináltam mert ennek olyan magas a gyantatartalma, hogy ha meg is sérülne a laminált felület, komolyabban akkor sem tudna beleszívódni a víz…és mert jól néz ki.

Jöhetett a ragasztás.

 Amíg a ragasztó tette a dolgát én is tettem a magamét. Méretre vágtam a szegőléc távtartóit is.
négy és fél méter egyben


Egy nap pihenés után a majdani helyére felszorítva magától felvette a hajó oldalának görbületét.

Vörösfenyő, mert szép


 Másnap a szegélyléceket síkba gyalultam, amivel egyúttal a kinyomódott ragasztót is eltávolítottam.
 Mivel a távtartók ragasztásánál számoltam azzal, hogy a ragasztón szép lassan el tudnak csúszni az alkatrészek, így azt találtam ki, hogy a távtartók alá apró réz szögeket verek be, aminek végül lecsípem a fejét. Ezzel egy az oldalpalánkból 1-2 mm-re kiálló tüskéket kapok, amik összeszorításnál a  távtartókba is belefúródnak, megakadályozva az elcsúszást. Ez jó ötletnek bizonyult. (Nem is, ez valójában nagyszerű ötlet volt.)

Réz szegek...


...mindenhol

Fejetlenség,

 Miután a távtartók megvoltak, jöhetett  a belső szegélyléc. Itt csodálkoztam rá, hogy az oly kemény bükkfa, valójában milyen jól és könnyen hajlítható….és milyen nehezen ragasztható. Hajlítás közben egy hangos durranással elengedett az előző napi ragasztás. Mindezt úgy, hogy a fa szemernyit nem sérült meg, amiből látható, hogy itt bizony a ragasztó húzta  a rövidebbet. Na meg én mert most kezdhetem elölről. Szerencsére a másik oldalra szánt szegélyléc bírta a strapát, így azt fel tudtam szerelni. Ennél nem bíztam a dolgot pusztán a ragasztásra: a ragasztás mellett a külső szegélyen az oldalpalánkon és a távtartó léceken is keresztülmenő csavarokkal rögzítettem a bükk léceket. Jó lett és remélem a végén, szép is lesz, ez ugyanis az egyik legszembetűnőbb része a hajónak.

 Mivel a teljes szegélyléc felragasztása a sok csavar ellenére is akut szorítóhiányt okozott, így a másik oldalt a következő munkanapra hagytam. Addig is szépre gyalultam a svertet és becsavaroztam a helyére az első igazi szerelvényt, a hajó orrában a kikötőszemet.

Készül a jobb oldali szegély


Szorítóból sosem elég
A bal oldal már kész...majdnem


 Sajnos a szeptember eleji pár napos eső után a hajó belsejében keletkezett néhány tócsa jelezte, hogy sem a sátor, sem a hajó takaróponyvája nem teljesen vízhatlan. Mivel a hajó belseje még kezeletlen volt, így a víz több helyen is beleszívódott a fába csúnya, szürke foltokat hagyva. Nem kis bosszúságomra el kellett vetnem, hogy az üléslapok csak lakkozást kapjanak, megőrizve színüket és a mintájukat.  Nincs más hátra mindenhol festeni kell.
 Ez bosszantó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése