2019. június 5., szerda

Utolsó (előtti) felvonás – árboc

Egy kis kihagyás után bepótolom az elmaradásomat, de egy kis magyarázat a késedelemre.

Egy szép tavaszi napon a Google levelet írt, melyben közölte, hogy megszünteti a Google+ nevű platformját, ami történetesen a blog platformja is egyben. A levél tartalma kb. ez volt:
„A Google+ platform sikeres volt, sokan használták, beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért bezárjuk (itt mondjuk érzek egy kis logikai hézagot de lehet hogy ez csak kötekedés). Örülünk, hogy itt voltál és ha szeretnéd még látni amit ide feltöltöttél (másoknak egész fényképalbumai is lehettek), akkor mentsd le az dolgaidat de iziben.”
 Ezzel együtt a blog felhasználói felülete elérhetetlenné vált. Kívülről meg lehetett találni és lehetett olvasni de belépni és szerkeszteni nem.
 Ebben a szomorú állapotban telt el a március és az április – miközben a hajóépítés szépen a végére ért.
 Egy szép napon arra jutottam, hogy a blogba fektetett energiát mégsem hagyom veszni, ezért indítok egy újat, azonos névvel és ide töltöm fel a lementett tartalmat, majd folytatom az elmaradt részekkel.
Rövid keresgélés után ismét a google-nál kötöttem ki mondván, csak nem zárja be a mostani platformot is, így megpróbáltam a korábbi adatokkal új blogot indítani, mire – legnagyobb meglepetésemre – egyszerre csak a régi blog felhasználói oldalán találtam magam.

És most újra itt vagyok, hogy befejezzem a történetet.

 A vitorlavarrásnál hagytam abba. Aminek a szépsége igazán abban rejlik – mármint magán a munkán kívül – hogy egy olyan helyre szabtam be, ami még kész sem volt. És ez nem más, mint minden vitorlás legfontosabb alkatrésze: az ÁRBOC.


Utolsó előtti felvonás – árboc

 Már az építés elején tudtam, hogy ez egy sarkalatos pontja lesz a hajónak…merthogy vitorlás hajó, amihez árboc is dukál.
 Sokáig lamentáltam a technológián, amiben olyan megoldások versenyeztek, mint az egyszerű tömör árboc, a madárcsőr szerkezet, ami hosszában V alakban bevágott lécek összeragasztásával kialakuló, nyolcszögletű üreges cső, amit persze hengeresre kell gyalulni/csiszolni. Versenyben volt sokáig az egyenes bambuszrúd, egészen addig amíg kiderült, hogy csak messziről egyenes, míg végül – valahol a téli pihenő közepe táján - egy négyszögletes ám üreges megoldás mellett döntöttem. Nem utolsósorban az egyszerű megvalósíthatóság miatt. Persze ez azt is jelentette, hogy a négyszögletes árbocot majd hengeresre kell gyalulnom mivel mind a gaff rúd, mind a baum villás, így a mozgásuk csak hengeres árbocon megoldható.
 Nem volt más hátra be kellett szerezni a szükséges anyagot. Súlycsökkentés okán borovi fenyőt választottam (vörösfenyő sokkal szebb lett volna, viszont másfélszer olyan nehéz), aminek egyetlen apró hibája van csak: nem létezik 4 méteres, csomómentes darab. Ok, akkor legyenek kétméteres darabok, amiket majd jól összetoldok 4 méteresnek. Újabb probléma: a toldás átfedése miatt így az árboc legfeljebb 3,80 méter lesz. Némi gondolkodás és számolás után ez elfogadhatónak tűnt. Az már kevésbé, hogy 2 méteres csomómentes darabokat sem lehet kapni.
 Miután Zatikéknál több nekifutás után, a több mint száz darabos, megfelelő méretű (20 x 40 mm) készletből februárra sikerült összeszedni a szükséges - csomómentes - mennyiséget (10 db), semmi sem akadályozhatott az árboc elkészítésében.
Ja, de! Az időjárás (ilyen mintha már lett volna korábban).

 Úgy kezdődött, hogy ismét fel kellett állítani a sátrat.
 Miután egy év viszontagságai komolyan nyomot hagytak rajta, így nem volt egyszerű újra időjárásállóvá tenni. De egy szép februári napon azért sikerült. Majd két héten belül bebizonyosodott, hogy mégsem.
A sátor egyrészt nem lett időjárásálló, másrészt többszörösen túlteljesítette a maximális élettartamát, így hamar kiderült, hogy a tavaszi szél, nem csak vizet áraszt, hanem sátrat is bont.

Miután sikerült összekötözgetni a durván megtépázott ponyvákat (itt már látszott, hogy a sátor életének utolsó felvonása jött el) csak sikerült nekiállni az árbockészítésnek.

 Maga a művelet - az elmúlt év tapasztalatai után – nem tűnt bonyolultnak. A kétméteres lécekből négy darab 3,80-as lécet kellett ragasztani, amiket majd teljes hosszukban összeragasztva először két „L” profilt kapok, majd a ragasztás megszilárdulása után a két „L” profilt, egymás felé fordítva ismét teljes hosszban összeragasztva megkapom az áhított „csövet”.
 Egy pár apróságot azonban szem előtt kellett tartani:
1.       A hosszú lécek toldásai ne essenek ugyanoda (az árboc közepére), mert nem szerencsés, ha minden ragasztás egy ponton találkozik ráadásul esztétikailag sem túl előnyös.
2.       Az árboc belső négyszögletes üregét alul és felül keményfa léccel ki kell tölteni, hogy egyrészt egy teljesen zárt „dobozt kapjak, másrészt a majdani szerelvények helyén keményfa erősítést kapjon.
Mindehhez először egy olyan állványt kellett építeni, ami a teljes árbocot alá tudja támasztani. Majdnem sikerült. Egy kicsit lelógott előre és hátra de ez később még jó is jött a lakkozáshoz szükséges alátámasztásnál.

Már csak csinálni kellett.
Mindenekelőtt a toldáshoz szükséges átlapolásokat gyalultam le. Fenyőléc lévén ez viszonylag gyorsan ment. Az átlapolás után a ragasztás következett. Viszonylagos rugalmassága miatt a ragasztáshoz inkább a poliuretán ragasztót használtam (ami azért is jó volt, mert gyorsan kötött, így a délelőtt összetoldott léceket délután már hosszában is ragaszthattam) és a lassan szokásommá váló csapolást sem hagytam ki.
Mivel tartottam tőle, hogy a hosszanti ragasztásnál a lassan habzó ragasztón, a szorítás ellenére is elcsúszhatnak a lécek, így a hajó szegélylécénél már alkalmazott módszert használtam. A léceket teljes hosszukban (kb. 20 cm-ként) apró réz szegekkel végigszögeltem úgy, hogy a fejek kb 2 mm-re kiálljanak. Ezután a fejeket lecsipkedve kb 2 mm-es tüskék álltak ki a lécből, amik összeszorításnál megakadályozzák az oldalirányú elcsúszást.
Ez a módszer ismét jól bevált, hamarosan elkészült a két 3,80 –as „L” idom
Sajnos egy apróságba csak sikerült belefutnom.
Miután a lécek a tél nagy részében a száraz lakásban aszalódtak, így a kertbe kikerülve boldogan szívták magukba a friss levegővel együtt a párát is. Mivel az is komoly problémát okozott, hogy csomómentes faanyagot találjak, így arra már végképp nem volt lehetőség, hogy olyan léceket szerezzek, amik a megboldogult fatörzs közel azonos részéből származzanak vagy hasonló  Így aztán a párás levegő okozta duzzadás különböző mértékben görbítette meg a léceket.
Mire a két „L” idom ragasztása megkötött már látható volt a görbület.
Szerencsére ezt a következő ragasztásnál – amikor a két „L” idomot egymással szemben hosszában összeragasztottam - sikerült korrigálni egy kis súlyozással. Mire megkaptam a 6 cm vastag, négyszögletes „gerendát”, már egész elfogadható volt az eredmény. Na jó egy kis kanyar azért maradt benne de ettől csak szebb lett.


Átlapolás ragasztása...

...két L profil ragasztása...

...

...végül egy 3800 mm hosszú, és 60 mm oldalú "doboz" ...már csak hengeresíteni kell.

Amíg a lécek ragasztására vártam az üres időben elkészítettem a kormányrudat is.
Mivel ekkorra már kezdett elegem lenni az állandó utánajárásból és az építéshez szükséges anyagok és eszközök gyűjtögetéséből, így igyekeztem a megmaradt anyagokat felhasználni.
Végül három különböző méretű, maradék tölgylécből állítottam össze az alkatrészt, ami az első összeállítás után úgy nézett ki mintha puskatust készítettem volna és nem hajóalkatrészt (a csapolást itt sem hagytam ki).
Persze miután az ívelt darabot kivágtam, már egészen kormányrúd formája lett.


Kormányrúd lesz ...esetleg puskatus

 Miután az árboc ragasztása véglegesre kötött, jöhetett a hengerforma kialakítása. Ezt úgy kellett kialakítani, hogy az árboctartóban lévő rész meg még további 25 cm négyszögletes maradjon (ekkora részen van belül keményfa erősítés) és csak az efölötti rész legyen hengeres.
A hengeres rész kialakításának az a legegyszerűbb módja, hogy legyalulom az éleket, hogy nyolcszögletű profilt kapjak, majd ismét legyalulom az éleket, hogy tizenhat-szögű profilt kapjak, majd ismét legyalulom az éleket, hogy harminckét-szögű profilt kapjak, majd….lecsiszolom a maradékot.
Hála az elektromos gyalunak ez viszonylag gyorsan ment még úgy is, hogy egy vidám pillanatban sikerült belegyalulnom a gép kábelébe, amit az lelkesen megkopasztott és szorosan magára tekert. Miután szétszedtem, újrakábeleztem és a biztosítékot is visszakapcsoltam, már viszonylag gyorsan végeztem.

Íme...

...

És jöhetett a beállítás a helyére…amihez persze meg kellett bontani a sátor tetejét, de sebaj. Jó volt a helyén látni.


...Valami kinőtt a sátorból.


Miután kifúrtam az árboctartó csavarjának a helyét már csak a lakkozás volt hátra. A terv szerint egy réteg műgyanta és három réteg lakk következett. Mivel még csak nagyon kora tavasznál jártunk így a hőmérséklet nem nagyon kedvezett a műgyanta működésének. A teljes átkeményedés majd 24 óra volt (a 3 helyett). Azért végül sikerült.
Nem maradt más hátra mint a lakkozás (3x)

Végül mindenféle dolgok végső lakkozása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése