2018. augusztus 27., hétfő

Jól festünk


 Eljött az utolsó simítás a külsőn (hogy aztán finishbe forduljak a hajó belsejével is). 
 Miután az alapozó megkötött és látszólag elég kemény bevonatot adott jöhetett az a réteg ami megadja a hajó személyiségét (de szépen fogalmaztam). Kevésbé patetikusan most jön a festés.
 Korábban a rozsdamentes anyagok és a műanyagok előtt azt tartották, hogy a hajó festése nem egy folyamat amit elkezdenek, majd befejeznek hanem egy állapot, egy állandó dolog, ami a hajó születésével kezdődik és tart egészen …a tenger fenekéig. Nos nagyon remélem, hogy nekem ez csak egy folyamat lesz.
 Miután átcsiszoltam az alapozott réteget szinte simára (kulcsszó a „szinte”), jöhetett a festék. Mivel első felkeverésre egy kicsit sűrűnek tűnt, így higítottam r ajta (ekkor még mindig sűrű volt), majd még higítottam (valahol ezen a ponton lehetett jó), majd még egy kicsit higítottam (…). Mondhatnám, hogy addig higítottam amíg jó nem lett, de a megfelelő állapotot valahol menet közben átléptem, így az első adag kissé vékonyra sikerült.
 Az hamar kiderült, hogy ilyen hígan nem fed rendesen, viszont az is, hogy a gyors száradás teljesen megfelel a valóságnak. Sőt a harminc fokos hőmérsékletnek hála, még annál is gyorsabban száradt. Kb 5-10 perccel a felkenés után már száraz tapintású volt a felület.
 Még javában hengereltem a festéket, amikor eddig ismeretlen jelenséggel találkoztam. Sötétzöld pókhálószál úszott el előttem, majd mielőtt még megmenthettem volna (főleg a festést féltettem) nyomtalanul beleolvadt a frissen felhengerelt festékbe. Ez egy kicsit gyanús volt, de nem értem rá vele hosszabban foglalkozni. De nem maradtam le semmiről, ugyanis egyre több és több pókháló érkezett. Végül inkább vattacukor szöszre hasonlított, de minden szál, amint leért a frissen festett felületre, nyomtalanul eltűnt. Először arra gyanakodtam, hogy a henger kezd feloldódni a túl sok hígítótól, de valójában maga a festék produkálta ezt a jelenséget. Ahogy az egyre száradó festéket hengereltem, a henger felkapta a festéket és szó szerint vattacukorszerű szálakat húzott, amiket aztán a legkisebb légáramlat is elrepített. Majd amikor ezek a szálak visszaértek a frissen festett felületre, a festékben lévő hígító feloldotta őket és ismét a festék részévé váltak. Szóval jól szórakoztam.
 Mivel a festék leírása szerint 30 perc után önmagával átfesthető, így kb egy óra pihenés után újra nekiveselkedtem. Nem kellett volna. Az ugyanis, hogy a felület száraz tapintású, nem egyenértékű azzal, hogy megszáradt. Ennek köszönhetően amint a következő festékréteg rákerült, az rögtön feloldotta a megszáradt külső kérget és a legfinomabb érintésre is felszedte a festéket…alapozóig. Nem volt mit tenni, várni kellett legalább egy napot.
 Másnap amikor újra nekiálltam, már lényegesen jobb volt az eredmény. Mivel ezt az adagot már nem hígítottam túl, így nem is oldotta fel a korábbi réteget és egész egyenletesen lehetett festeni. Sajnos a hengert előző nap nem mostam ki, így az is használhatatlanná kötött. Jobb híján ecsettel álltam neki a második rétegnek. Szerencsére kiderült, hogy ecsettel simábban tudok dolgozni ráadásul bőven maradt még festék egy harmadik rétegre is. Ennek köszönhetően végül három réteg festék került fel. Bár a festék a negyedik napra teljesen átkeményedett, azért úgy döntöttem hogy vízretétel előtt (ami már csak tavasszal várható) még egy-két réteg lakkal fogom megerősíteni a festést.


 Eddig tehát így állunk: 3 réteg epoxi amiből a középső a laminátum, 1 réteg glettelés ami majdnem az egészet befedi, 3 réteg alapozó ami jó kemény, 3 réteg festék, ami zöld.


Zöld.



Az asztalon közben a kormánylapát is készülődik