november 11, 2018

...Hajó a vége


…Hajó a vége.

 Eljött a pillanat, amit márciusban – velem együtt – kevesen hittek el.

 Építettem egy hajót.

 Egyelőre még „csak” hajó és nem vitorlás, de a hajó része kész, és mire eljön a vízrebocsátás ideje (várhatóan májusban), addigra a maradék részek is elkészülnek. Ezek a maradékok: a vitorla, az árboc, valamint a vitorlás veretek és a kormánylapát felszerelése a hajóra. Továbbá három réteg lakkozás a tartósság érdekében. De lényegében kész.
Jó ideje nem írtam újabb bejegyzést, aminek a legfőbb oka, hogy már nem akartam tovább aprózni a történetet, inkább a végére hagytam egy nagyobb bejegyzést. Ráadásul a végére egy kisebb fotósorozatot is összeállítottam.
 Az utolsó bejegyzés óta valójában csak a hajóbelső előkészítése zajlott a festéshez illetve a lakkozáshoz. Persze ez sem ment zökkenőmentesen, mindenesetre mostanra az is elkészült. Részletekbe nem mennék bele, de összefoglalva elmondhatom, hogy a hajó építésének minden mozzanata sok-sok (és még annál is több) tapasztalattal gazdagított. Ez nyilván nem így lett volna, ha lett volna már tapasztalatom hajóépítésben, vagy ha mondjuk értek hozzá. De ahogy mondják „innen szép nyerni”. Igaz azt is szokták mondani, hogy „mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának”. Nehéz lenne összefoglalni az építést, mert a kezdeti ügyetlenkedésben nagy szerepet kapott a szokatlan munka, a szokatlan anyagok (főleg a műgyanta) és új szerszámok mellett a sok vidám percet szerző sátor is ami nem átallott februárban friss tavaszi esőt zúdítani a nyakamba, hogy aztán márciusban szó nélkül összerogyjon a hó súlya alatt. A félig-meddig szabadban végzett munka szépségei közé tartozott a februárban a fagypont alatt készített svertszekrény kézfagyasztó művelete mellett a nyári harminc fokban percek alatt megkötő műgyanta, vagy festék, vagy glettelő anyag okozta vidám pillanatok is, de nem maradhat ki a sorból az őszi esők által eláztatott, félig kész hajó sem, aminek a következménye a nem tervezett festés. De a lényeg mindezek felett a saját kézzel végzett munka öröme, ami mind-mind hozzásegített a már emlegetett tapasztalatok megszerzéséhez.
  A teljesség igénye nélkül egy pár tapasztalat:
 Terv/-ek: ha most kezdeném, akkor egy egyszerűbb tervet választanék. Bár ez sem volt bonyolult, csak én tettem azzá a saját módosításaimmal (és persze a tapasztalatlanságommal). Persze ha az embernek van ideje, akkor egy egyszerű hajóval megszerezheti a szükséges tapasztalatokat, hogy aztán azokat egy komolyabb hajónál már kamatoztathassa.
 Ide tartozik a pontosság is. Nem mintha pontatlanul dolgoztam volna, mert végül is hajó lett belőle és nem vizibicikli, de a milliméteres pontosság nem elég. Annál pontosabbnak kell lenni. Nem azért, mert így nem lesz belőle hajó, hanem mert a munkát nagyban megkönnyíti, ha nem utólag kell farigcsálni a kész, beszerelt alkatrészeket. (és a végeredmény is szebb)
 Alapanyagok. Közhelyszerű, de a jó minőségű alapanyag (ahogy a jó szerszám is, de erről később) elengedhetetlen. Bár látszólag a közepes minőségű rétegelt lemez (esetünkben nyír rétegelt lemez) tökéletesen megfelel a célnak és viszonylag olcsó is, azonban a végén az olcsóság megbosszulja magát. Mert pl. az anyag felületi hibái miatt a végén nem elég csak lakkozni a hajót, hanem glettelni, alapozni, festeni kell, és a végén máris drágább, mintha egy eleve magasabb minőségről indultunk volna, amit a végén elég lenne lakkozni (ez persze megint egy olyan tapasztalat ami csa a végén derül ki és csak a következő (?) hajónál lehet készpénzre váltani). Ugyanez érvényes a festékekre is. Amivel spórolni akartam – olcsóbb festéket választottam – végül is nem bizonyult megfelelőnek, így szükséges az egész hajót kívülről több rétegben lelakkozni. És máris ott vagyok, mintha megvettem volna a drágább, kifejezetten hajóhoz való kétkomponenses festéket. És a jelenlegi bevonat tartósságáról még nem tudok semmit.
 Még valamikor az elején írtam, hogy az úgynevezett „barkácsáruházakban” milyen nehéz normális faanyagokat vásárolni. De hogy Magyarországon csomómentes fenyőléc is csak véletlenül akad az ember kezébe az egészen bosszantó tud lenni. Szerencse, hogy egyéb faanyagok pl. tölgy, bükk, kőrisfa – és ez itt nem a reklám helye - a Zatik kínálatában bőséggel fellelhető. Sajnos a faanyagok tekintetében hiába a részletes weboldal, így is több potyautat tettem meg ami – miután feltúrtam a fél fatelepet - általában az alábbi beszélgetésben ért véget: „A weblap szerint ebből a méretből van még egy pár szál. Hol találom? – A sor végén (vagy közepén vagy valahol máshol). – Ott nincs. - Akkor elfogyott. – De a weboldal szerint még kéne lennie. – De uram, itt annyi áru van, hogy nem tudunk mindent pontosan lekövetni. – Aha, kösz!”
 Szerszámok. Másik közhely, hogy a jó szerszám már fél siker. Nehéz meghatározni a jó szerszámot, mert pl. az ötezer forintos noname dekopír fűrészemet több mint tíz éve használom, és most is csúcsra járattam és hiba nélkül vette a legvastagabb és legkeményebb faanyagokat is. Ugyanez érvényes a rezgőcsiszolóra is, ami szintén az olcsóbb kategóriát képviseli és rengeteget tudna mesélni. A nagy lelkesedéssel megvásárolt körfűrésznek ugyanakkor nem csak a minősége, hanem a szükségessége is megkérdőjelezhető. Gyakorlatilag a fő elemek kivágásán kívül – amit végeredményben a dekopír fűrésszel is meg tudtam volna oldani - nem is használtam semmire. Kidobott pénz volt. A flex amit főleg csiszolásra használtam viszont menet közben, a vége felé feladta a harcot. Utóbb sajnálom, hogy csak a vége felé, mert ha korábban leheli ki a lelkét, akkor korábban vettem volna meg azt a sokkal jobbat, amit végül is megvettem. Sajnos a flexszel való csiszolás sajátos gyakorlatot igényel, mert a gyorsan pörgő csiszolókorong villámgyorsan belekap az anyagba, ha nem tartom tökéletesen egyenesen, ráadásul pont a nagy sebességű forgás miatt a korong és a munkadarab között olyan vákuum alakul ki, ami komolyan rászívja a gépet a munkadarabra vagy a kisebb, könnyebb darabokat (pl az üléslapok) képes felemelni az asztalról, vidám perceket szerezve ezzel az egyszeri hajóépítőnek. Az elektromos gyalu viszont kifejezetten hasznos beruházásnak bizonyult. Bár a használatát nem volt könnyű kitapasztalni, azonban ha nem lett volna…talán még most is gyalulnék. Persze ebből is jobb lett volna egy magasabb minőség, ami persze nyilván drágább is. Ide tartozik a gőzöléshez beszerzett PVC cső és egyéb alkatrészei is, ami utóbb szintén haszontalannak bizonyult, mivel a végén csak két(!) gőzöléssel hajlított fenyő léc került be a hajóba. Ha ezek helyett gőzölés nélkül is könnyen, repedésmentesen hajlítható bükk léceket használtam volna, akkor egész művelet gyorsabban, kevesebb bosszúsággal és a végén olcsóbban kijött volna.
 A kéziszerszámoknál viszont nem kérdés, hogy a legjobbat érdemes megvenni (nem úgy ahogy én tettem). Mit sem ér egy olyan gyalu, aminek tízpercenként kimegy az éle, vagy egy olyan véső, ami többet fut a fenőkövön mint a fán.  Mindezeken kívül számtalan egyéb apróságnak tűnő dolgot sorolhatnék még: ecsetek, ami mind az epoxinál, mind a festésnél számolatlanul fogyott. Egy műgyantázás, egy ecset. Szintén ide tartozik a nejlon vagy gumi kesztyű, a műgyantázáshoz használt spatula (mind a keveréshez, mind az élek behúzásához vagy a kisebb ragasztandó darabok bekenéséhez), a műanyag mérő és keverőedények, amikben a műgyantát lehetett kikeverni és bár a műgyantát megkötés után óvatosan ki lehetett tördelni a műanyag keverőpohárból, előbb utóbb mindegyik feladta a harcot (ebből három, háromdarabos garnitúrát, azaz 3x3 különböző méretű darabot használtam el). A csiszolópapír szintén a számolatlanul fogyasztott eszközök/anyagok közé tartozott.

 Most mondhatnám, hogy itt a vége fuss el véle, de a vízrebocsátásig, még van egy kis munka. 

Most mindenekelőtt a sátorbontás és rendrakás következik, amit egy jól megérdemelt téli álom követ.




















...és most várjuk a tavaszt.