2018. október 8., hétfő

Apróságok

Tehát az apróságok (megjegyzem az egész hajó ilyen apróságokból áll)

Üléslapok.
 Tulajdonképpen már kész voltak, csak a deck fedelek beszerelése és a lakkozás volt hátra. Persze a deck fedél (ez az a kerek, zárható nyílás amin keresztül be lehet nyúlkálni a légtartályokba és belepakolni mindenféle kacatot, hogy aztán elveszítse légtartály jellegét) csavarjai lényegesen hosszabbak mint a fedél és az üléslap anyaga együtt, így persze a csavarok rendesen belenyúltak a légtartályba, hogy aztán ott majd jól összekaszabolják a benyúlkáló ember kezét. Na ezt kiküszöbölendő a csavarok helyét kis rétegelt lemez kockákkal egészítettem ki. Így már elég vaskos volt, hogy tartson is és ne legyenek benne befelé nyúló csavarhegyek. Ezután már jöhetett is a lakkozás, ami jelen esetben műgyantát jelent. Ugyanezt a műveletet persze mindkét üléslapnál meg kellett oldani. Ne ez nem lett szép de ez úgyis belül lesz, annyira, hogy a deckfedél pereme is takarni fogja.

Svert.
 Elsőre úgy tűnt, hogy nincs vele sok munka, de ez a tünemény hamar szertefoszlott. Az élek legyalulása után az egészet be kellett laminálni, ami több problémát is felvetett. Mivel mindkét oldalát be kellett laminálni, így meg kellett valahogy oldani  1. a rögzítését a lamináláshoz, lehetőleg úgy, hogy mindkét oldalához hozzáférjek, 2. az elhelyezését az epoxi megkötéséig. Az elképzelésem szerint az aljába belefúrok egy lyukat amibe keményfa csaplécet teszek, aminek a kilógó vége alkalmas arra, hogy az asztal szélére feltámasszam és a munka végével – mivel laminálás közben spontán beleragad a lyukba – egyszerűen levágom, míg a másik végén a svert kiemelésére szolgáló kötél-fül helyére dugtam be egy fém rudat amit aztán akasztóként is tudtam használni. Persze laminálás közben a beragasztott fa csap eltört és a ragacsos svert a sarkával előre beleállt a földbe. Elég csúnyákat mondtam ahhoz, hogy ide ne írjam le.
Végül azért sikerült egész elfogadható eredményt elérni.

Sajnos csak laminálás közben vettem észre, hogy a ceruzás jelölést elfelejtettem letakarítani így a csík végleg ott maradt .

Kormánylapát.
 A feladat kb. azonos volt a svert laminálásával (a rögzítés problematikájával együtt), a végeredmény azonban lényegesen jobb lett. Nem csak azért mert nem ejtettem le (persze ez is sokat segített a végeredményen) hanem azért is, mert időközben kifogytam a hajóhoz vásárolt üvegszövetből és így szükségből egy régebben, más munkához beszerzett, sokkal vastagabb szövetet használtam. Itt valahogy lényegesen átlátszóbb lett az eredmény. A kormánylapáttal párhuzamosan a kormány tartó belső oldalát is belamináltam, így gyakorlatilag egy csiszolás után összeállítható a kormánylapát.

Az alján és a felső szélén látható a két csap, aminél fogva rögzíteni tudtam a lamináláshoz és a száradáshoz. Ezeket a csapokat miután belekötöttek az alkatrészbe végül egyszerűen levágtam.

Az orrban és a hátsó sarkakban lévő merevítők.
 Ez az a darab aminek nem tudom a hivatalos nevét pedig biztosan van neki. Na ez tényleg nem volt egyszerű. Az első azért, mert három darabból kellett összeállítani úgy hogy elég erős is legyen és elég szimmetrikus is legyen és a végén elég szép is legyen, mivel ez az egyik legszembetűnőbb része a hajónak. Ezt úgy oldottam meg, hogy először a két szélső darabot illesztettem hozzá a hajóorrhoz, majd a középső darabot vágtam, reszeltem, gyalultam, csiszoltam a helyére, míg pontosan oda nem illett. A darab a precíz illesztést követően - a boltívekhez hasonlóan - gyakorlatilag öntartó lett. Ebben persze segített a csapolás és a gazdagon adagolt műgyanta is. Azért biztos ami biztos a külső oldalakról a szegélyléceken keresztül 3-3 jókora csavarral (6x80) is odarögzítettem.
 Hasonló művelet volt a hátsó két darab is, azzal a különbséggel, hogy ugyan csak egy darabból áll (mármint oldalanként), viszont igazodnia kell egyaránt az oldalfalak és a fartükör dőléséhez is, ráadásul úgy hogy a belső szegélyléc is ide csatlakozik be. Erősnek is kell lennie, mert a groszsott travellere és a hátsó kikötőbikák is ide lesznek felcsavarozva. Összeillesztén után ragsztás előtt ez is kapott két-két csapot a fartükör felől és két-két jókora csavart oldalról a szegélyléceken keresztül. Miután megkötött a ragasztó ennél foga meg tudtam emelni a hajó. Azt hiszem elég erős lett.
Ez a három darab majd’ egy egész napomat elvette.
A végeredmény egész elfogadható lett.

Beillesztve, de még ragasztás előtt
Ragasztás közben...hogy a boltív összefeszüljön


Ragasztás után legyalulva...

...megcsiszolva

Azt hiszem elég jó lett

A hátsó merevítők...időközben a hátsó légtartály is elkészült.

Már csak az üléslap hiányzik...de már valahol a háttérben az is készül


Szegélylécek (dörzslécek).
 Szegélylécből már elég sokfélét felszereltem a hajóra de ezek most azok a külső alkatrészek, amik arra hivatottak, hogy a hajó fényezett oldalát, pár centire ugyan, de távol tartsák a mindenféle akadályoktól pl más hajóktól. Ezért aztán ez keményfából készül ami jól bírja a strapát. Jelen esetben bükkből. Bár eredetileg ez 10 mm vastag keményfa léc lett volna, de már annyi merevítést építettem a szegélybe, hogy végül az 5 mm-est is elegendőnek találtam.  5 mm-es bükk lécet átlapolással összeilleszteni nem volt egy nagy meló (de akkor mi tartott olyan sokáig?), a végeredmény viszont eléggé meglepett. Olyan hajlékony volt, hogy az összeragasztott, kb 4,5 m hosszú lécet teljesen körbe lehetett hajlítani. Az elképzelésem szerint a ragasztáson kívül szép bronz csavarokkal rögzítettem volna a meglévő szegélyhez, azonban sehol sem sikerült szép bronz csavarokat szerezni, rondát meg nem akartam használni, így végül bronz szegekkel varrtam (vertem) végig. Bár mikor megláttam mennyibe kerülnek a bronz szegek elgondolkodtam, hogy nem lenne-e jobb inkább aranyból. A hossza miatt itt is annyi szorítót használtam, hogy a két oldalt csak két nekifutásra tudtam megcsinálni.
 A végeredmény azonban szerintem elég jó lett.

Egy nem tervezett alkatrész.
 Az árboctartó. Na ezen sokat gondolkodtam (még apám műszaki érzékét is igénybe vettem hozzá). Az eredeti terv szerint az árboc egyszerűen az első bordán fekvő árboctartón lévő lyukba van beállítva és leeresztve egészen a borda aljáig, ahol is a borda alsó részén, az erre kialakított bevágásban ácsorog. Mivel én inkább egy ledönthető (és így könnyebben szerelhető, szállítható) árbocban gondolkodtam, így egy teljesen új alkatrészt kellett kreálnom. Meglepő módon a kigondolás sokkal több időt vett igénybe, mint a megvalósítás. Miután feltúrtam az internetet is a végeredmény az lett, hogy keményfából (kőrisfa – ezzel most dolgoztam először, de olyan kemény volt, hogy a bükk elbújhat mögötte) egy olyan állványzatot építettem, ahol maga az árboc tulajdonképpen az árboctartó tetején áll, míg a kőrisfából  készült „állvány” nyúlik le az eredeti támasztási pontra. Így a súly továbbra is a borda alján összpontosul, azonban az árboc már ledönthető…lesz, majd ha elkészül.

Szóval így néz ki az árboctartó...ha a leírás nehezen lenne értelmezhető 




 Mindezeket összeszedve, már csak a kormány összeállítása és a hajó belsejének a csiszolása és epoxival történő bevonása maradt. Na meg a festés és a lakkozás. Sajnos a szeptemberi elázás nyomai még az epoxival történő első bekenés után is elég jól láthatóak, így nem tudok eltekinteni a belső festéstől. Habár csábító lenne a gondolat, hogy innen már csak a lakkozás van hátra.

Minden egyéb a téli álom után tavasszal kerül sorra. Így pl egy kemény külső bevonat, amiről még nem döntöttem el, hogy simán csónaklakk lesz, vagy epoxi bevonat, vagy valamilyen 2k lak, vagy az eredeti színnel megegyező, 2k hajófesték. A sorrend egyben a drágaságot is jelzi a legolcsóbbtól kezdve.

A vitorla télen, az árboc tavasszal (esetleg még most késő összel) kerül sorra. Ha minden jól megy szép májusi napon sor kerül a vízrebocsátásra is (még mindig sajnálom, hogy idén már nem, de elég illúzióromboló lenne jeget törni a vízrebocsátás előtt).